Tegnap mutatták be először hivatalosan a Sokoró kapu teveit. A világ legnagyobb székely kapuja 10 és fél méter magas, valamint 16 méter széles lesz és 28 négyzetméter faragott felület lesz rajta. Többek közt a hatvannégy történelmi vármegye címere. A szervezők szeretnék, ha mindet különböző, az adott vármegye területén élő fafaragó készítené el, ezzel is erősítve az összefogás üzenetét.

Az anyaország első olyan székelykapuja lesz a sokorópátkai, mely alatt közúti forgalom halad át. A monumentális székelykaput teljes mértékben civil összefogásból szeretnék megvalósítani.

– Egy háromezer négyzetméteres területet vásároltunk meg a célra, mivel a kapu mellett egy parkot is szeretnénk létrehozni – mondta el Vajda Péter ötletgazda, a Sokorói Tájegység Egyesülés elnöke. A közel 30 milliós beruházáshoz, már rengeteg felajánlást kaptunk, az anyagiak mellett több helyi vállalkozó alapanyaggal, szaktudással és munkával segít. A Pedró pékség pedig minden eladott Székely kenyér után 100 forinttal támogatja a kapu építését. Böjte Csaba ferences szerzetes, pedig vállalta, hogy a kezdeményezés fővédnöke lesz.

A kapuhoz most rendelik meg a szükséges fa mennyiséget, amit Erdélyből ajánlottak fel.

– Technikailag is nagy kihívás lesz az elkészítés. A kész kapu körülbelül 11 és félt tonna lesz – mondta el Pető Sándor erdélyi fafaragó mester, aki három éve Somogy megyében él. Ő készítette a jelenlegi rekorder kaput is és a Sokoró kapuján is ő dolgozik majd. Várjuk azoknak a fafaragó művészeknek a jelentkezését, akik a 64 történelmi vármegye valamelyikében élnek és elkészítenék annak címerét, az általunk küldött faanyagból. A kapu faragásához is szívesen látunk minden magyar szakembert a világ bármely pontjáról.

A Kisalföld teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Dániel Viktória

Kép: Csapó Balázs