A vallásos meséket úgy kell értelmezni, mint a példázatot – véli Bálint Péter József Attila-díjas író, egyetemi tanár, irodalmár, mesekutató, akinek ebben az évben két fajsúlyos tanulmánykötete is napvilágot látott a Magyar Napló–Írott Szó Alapítvány gondozásában. Az ünnepi könyvhétre megjelent Meseértelmezések című egy válogatás a szerző elmúlt évtizedben közölt tudományos írásaiból, míg a Jézus-mintázatok a népmesékben hiánypótló monográfia. Bálint Péter mutatja be a kötetét a Magyar Nemzetnek.
– Véletlen, de mindkét kötetben tizenhat-tizenhat tanulmány olvasható. Az első, a nyáron megjelent Meseértelmezések tanulmánykötet az elmúlt évtized írásaiból készült válogatás, melyet a lányom, Bálint Zsuzsa folkorista közel ötven szövegből készített el. A második, a Jézus-mintázatok a népmesékben önálló monográfia, s az elmúlt három év termése. Elsősorban nem is teológiai és irodalmi, hanem nagyon sok más: folklorisztikai, történelmi, filozófiai aspektusból közelítek a varázsmesékhez. Azt vizsgáltam, melyek azok a főbb bibliai történetek, motívumok, amelyek megjelennek ezekben a szövegekben, s nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni a mesehősök és Jézus élete, tevékenysége, tanítása között. A munka összetett volt: egyrészt meseszövegeket vetek össze ókori vallási szövegekkel, zsidó forrásokkal, középkori dokumentumokkal, másrészt az elemzés során alkalmazok minden olyan néprajzi és vallási ismeretet, melyekre irodalmárként szert tettem az elmúlt évtizedekben.
Először is érdemes kiemelni, e bizonyítható hasonlóság azt tükrözi, hogy a parasztember a templomban a prédikáció során hallott bibliai történetekből képes volt bizonyos témákat átültetni a saját gondolkodásába, a saját maga által alkotott szövegekbe. Megjelenik például a csodás születés, a rejtett gyermekkor, a tanítás. De nemcsak rokon vonásokat találhatunk Jézussal, hanem számos olyan mozzanatot is, amikor a parasztember félreértelmezi Jézus beszédeit és tevékenységeit. Többek között ilyen a csodás gyógyítás esete, Jézus a vallásos szövegben nem mint csodadoktor jelenik meg. Láthatjuk, hogy a mesemondó által képzelt világában a csodás gyógyítást végzők a mágusok, akik éppen úgy viselkednek, mint Jézus, a parasztember többnyire tanítónak, csodatevőnek, jobb esetben rabbinak vagy akár még mágusnak is képzeli az alakját. Hamar világossá vált számomra az is, hogy a népmesékben sokkal több Jézus-mintázatot lehet azonosítani, mint például tette azt az amerikai folklorista Alan Dundes, aki a mitikus hősökkel vont párhuzamban feltételezett két-három ilyen vonást. Kutatásait végiggondolva több ellentmondást is felfedeztem. Az egyik ilyen a teológiában is vitatott téma, hogy Jézus alászállt-e a poklokra vagy sem.
De érdekes megnézni azt az eltérést is, hogy míg egy-egy mesehős kardot ránt, tudjuk, Jézus nem.
A mesemondás egy rendkívül eleven műfaj, ahol a hallgatók nem passzív, hanem aktív részesei az eseménynek. Van, hogy a résztvevők közbeszólnak, énekelnek vagy éppen táncolnak. A mondás valójában egy performansz, ahol a mesemondó – aki rendkívül színes, komplex tudással rendelkezik – által elmondott meseszövet is állandóan változik a jelenlévők közösségétől függően. A mesemondó maga is ismeri a parasztember problémáit, így beleszövi a történetekbe ezeket az egyéni tapasztalatokat is. Egy-egy ilyen mesélés akár öt-hat vagy még több órán keresztül tart. Amikor a családokban elterjedtek a tömegkommunikációs eszközök – a rádió, majd később a televízió –, a hosszú mesék hamar rövidültek, hiszen az embereknek másra lett igényük, így pedig megváltozott a mesékhez való viszonyuk is: hitelüket és érvényességüket vesztették.
Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Magyar Kurír
