Ez egy vészfék, amit mi tudunk meghúzni – Civilek Podcast Máthé Zsuzsával

Szerző: civilek.info

KIEMELT, VÉLEMÉNY

Máthé-Zsuzsa1

 

Négyigenes népszavazás már volt, valamikor a rendszerváltoztatás elején, ez a mostani pedig egy NEMes voks. Pontosabban: egy nemes voks. Meg kell magyarázni, hogy miért kell nemmel szavazni arra, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? – vetődik fel a kérdés, amelyre Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója a következőket válaszolta a Civilek Podcastban:

– Egész Európa sorsát befolyásoló kérdés van előttünk, amelynek kapcsán azt látjuk, hogy az EU jelenlegi vezetése, illetve azok a nagy európai államok, amelyek kormányzata elég instabil, egyáltalán nem kíváncsiak arra, mit gondolnak az emberek az erőltetett ütemű bővítésről, amelynek keretében Ukrajnát mielőbb szeretnék az Európai Unió kötelékébe vonni. Ilyen értelemben

Magyarország, immár sokadszor, unikum az Európai Unióban: bennünket a kormányzatunk megkérdez, hogy időszerű-e, most kell-e bővíteni ezt a rossz állapotban álló közösséget egy háborúban álló országgal.

Máthé Zsuzsa szerint irracionális, értelmezhetetlen, hogy egy ilyen jelentőségű kérdésben hogyan lehet pártpolitikai szimpátia alapján dönteni, vagy akár nem venni részt a szavazáson.

„A helyzetet súlyosbítja, hogy a Tisza Párt részéről volt egy megelőző pártszavazás, ahol az ellenzéki párt mismásolt, bagatellizálta a kérdés jelentőségét vagy időszerűségét. Miközben az EU vezetői, prominensei egyre közelebbi dátumokat jelölnek meg a csatlakozás időpontjaként. Ez egy iszonyatosan komoly, jelen lévő probléma és a magyar emberek meg beállnak ebbe a vagy igen, vagy nem változatba ahelyett, hogy a saját nemzeti érdekeiket képviselve kifejeznék, hogy »állj«!” – mutatott rá a Szellemi Honvédő címet is viselő Máthé Zsuzsa, emlékeztetve: ugyanezt tapasztaltuk meg a migrációval kapcsolatban. „Elő fog állni egy olyan helyzet, amiből nincs visszaút” – figyelmeztetett.

„Ez egy vészfék, amit mi tudunk meghúzni” – mondta Máthé Zsuzsa, aki szerint más európai országokban nincsenek olyan helyzetben politikai erők, hogy keresztülvihessenek egy ilyen szavazást.

Ukrajna uniós felvételének sürgetése nem is Ukrajnát segítené, hanem lényegében csak Oroszországnak akar ártani az, aki ezt szorgalmazza, emelte ki a Civilek Podcast beszélgetőtársa.

„Többen azért nem szavaznak, mert úgy gondolják, hogy ha nem voksolnak, az egyenlő a nem szavazattal. Pedig csak a leadott voks számít. Ezzel nem élni hihetetlen felelőtlenség” – hangsúlyozta Máthé Zsuzsa, kiemelve: a háborúban az EU több országa már benne van. De ha Ukrajna uniós tag lenne, mindannyian involválódnánk az orosz-ukrán háborúba.

A háborús ország felzárkóztatása csak hitelből lenne lehetséges, s ezek a hitelek mindannyiunk vállára nehezednének, tette hozzá Máthé Zsuzsa, aki rámutatott: egy olyan országról beszélünk, amely az uniós pénzekből fizeti a nyugdíjakat, tartja fenn az egészségügybe. „Ha Ukrajna bekerül az EU-ba, minden fejlesztési pénznek búcsút mondhatunk” – szögezte le.

„A magyar ellenzéki pártoknak is kutya kötelességük lenne színt vallani” ebben a kérdésben beszélgetőtársunk szerint.

„Változik a világ, s úgy tűnik, a nagy uniós országok kormányai, illetve az EU jelenlegi vezetése előre menekül a saját kudarcaik elől. Előre menekülnek ebbe az újabb konfliktusba, ami minden mást zárójelbe tenne, s kitűznek egy új zászlót, amely mögé felsorakoztatják az egész uniót, amelyet a saját képükre formálnának, szép lassan feloldva, érvénytelenítve az EU alapelveit, hogy végül egyetlen gigaállammá alakítsák” – mondta Máthé Zsuzsa.

„Jóemberkedő mázzal van az egész ügy leöntve. Ukrajnát megtámadta Oroszország. Magyarország az elsők között volt, amely az összes menekült támogatásáról gondoskodott, s teszi ezt a mai napig. Nem az emberi normák semmibevételéről van szó tehát” – magyarázta Máthé Zsuzsa, hogy miért kell nemmel szavazni Kijev csatlakozási kérelmére.

A podcast itt nézhető meg:

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004