A rég várt szakítás a korábbi kormányok politikájával egyelőre nem történt meg, ezért a legfőbb kérdés, hogy az olaszok új miniszterelnöke képes lesz-e a következő választásokon a jobboldali szavazókat ismét megszólítani?
100 nap telt el azóta, hogy Giorgia Meloni egy jobbközép koalíció élén megnyerte az olasz parlamenti választásokat, így miniszterelnökké válhatott. Itt az ideje, hogy számot vessünk első tetteivel, sikereivel és kudarcaival, hiszen megválasztása nagy reményeket keltett a konzervatív táborban, nem csak Európában, de világszerte is.
Melonit ellenfelei közül néhányan egyenesen a Duce közvetlen örökösének igyekeztek beállítani, 100 nappal a hatalomra kerülése után azonban megállapítható, hogy az olasz miniszterelnök politikája rendkívül bölcs maradt. Kérdés, hogy nem túlságosan is bölcs maradt-e?
Kommunikációjában mindvégig igyekezett hangsúlyozni meggyőző eredményeit, ezért a népszerűsége töretlen:
az Ipsos-Italy adatai szerint a választók 46 százaléka értékeli pozitívan Meloni kormányzati tevékenységét, ami 20 százalékos növekedést jelent az őt hatalomra juttató 26 százalékhoz képest.
A kegyelmi állapot bizonyítékaként az olasz sajtóból szinte teljesen eltűntek a „fasiszta veszedelemre” való utalások, az ellenzék pedig nehezen tud hiteles hangot megütni.
De mi volt Meloni stratégiája, hogy elhallgattassa harsány kritikusait?
Elsőként az, hogy számos központi kérdésben elődje, Mario Draghi politikájához igazodott, amit ő „realizmusnak” nevez. A Meloni által Brüsszelben bemutatott költségvetés a Draghiéval megegyező irányvonalak mentén haladt, és Meloni lemondott néhány olyan projektről, amely irritálhatta volna az európai hatóságokat, például a készpénzfizetési küszöbök emelésére irányuló politikájáról.
De ez a „realizmus” azt is jelenti, hogy valójában nincs sok választása: Olaszország az európai gazdaságélénkítési terv egyik fő kedvezményezettje, és az ígért 190 milliárd eurónyi támogatást és hitelt csak a reformok betartása esetén szabadítják fel.
A benzinadó 2023 elején történő újbóli bevezetésével Meloni azt kockáztatta, hogy választói egy részét felháborítja, mégis meghajolt a költségvetési „realizmus” követelményei előtt.
A külpolitika területén érvényesíteni próbálja európai ortodoxiáját. Ragaszkodik ahhoz, hogy Olaszország rendíthetetlenül támogatja Ukrajnát, annak ellenére, hogy koalíciós szövetségesei, Silvio Berlusconi és Matteo Salvini kiegyensúlyozottabb álláspontot szeretnének Oroszországgal szemben. A közös francia-olasz föld-levegő rakétarendszer, a Mamba SAMP/T Ukrajnába küldéséről jelenleg is folynak a tárgyalások a két ország védelmi miniszterei között.
Az energetika területén Meloni felelevenítette, sőt továbbvitte az elődei által képviselt politikát, azt, amely ellen korábban harcolt, például az adriai gázkitermelési projektek folytatását. Tripoliba is elment, hogy gázmezőkbe fektessen be, folytatva a Líbiához való közeledést, amelyet Draghi 2021 tavaszán kezdeményezett az egykori olasz gyarmattal.
Végső soron az elmúlt 100 nap során egyelőre nem történt meg az a régóta várt szakítás a korábbi olasz kormányok politikájával kapcsolatban, s ez megnyugtatóan hatott az olasz és a nemzetközi közvéleményre.
„Meloni 70 százalékban lépett Draghi nyomdokaiba” – magyarázta Claudio Cerasa szerkesztő az Il Foglio című lapban. Ez a Draghival való, már-már skolasztikus folytonosság azonban kérdéseket vet fel Meloni saját táborában, amely továbbra is a szakítást követeli. Például Meloni a közszféra elitjének leváltását ígérte, de ez sem történt meg, és az olasz közigazgatás számos kulcspozíciójában maradtak a régi káderek – egyelőre.
A bevándorlás ügyében európai szinten akar eredményeket elérni, a kampány során meghirdetett célját, hogy Olaszországban nulla legyen az illegális bevándorlás, még szintén nem sikerült elérni, bár ez 100 nap alatt nem is várható el.
A következő döntő lépés Meloni számára a 2024-es európai parlamenti választás lesz. Ebben a perspektívában nagy energiát fordít arra, hogy megpróbáljon jobboldali és jobbközép szövetséget kovácsolni az Európai Parlamentben, amely egyesítené az EPP-t és az ECR-frakciót.
A következő választásokon tehát továbbra is a jobboldalon kíván játszani, mégis akadnak, akik sürgetnék a markánsabb lépéseket. Giovanni Orsina politológus és történész szerint például Meloninak
„ahhoz, hogy megnyerje a jobboldal szavazatait, valódi jobboldali programot kell megvalósítania, amit eddig nem tett meg”.
Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
