A szlovák diplomácia első embere, Rastislav Kácer durván hazudik, tudatosan félrevezető kijelentéseket tesz és szlovák területek megszerzésének szándékával vádolta meg Magyarországot. „Európa nagy válságokkal néz szembe, ilyenkor józan politikusokra van szükség, Szlovákia jelenlegi külügyminisztere nem ilyen.”

A szlovák diplomácia első embere, Rastislav Kácer durván hazudik, tudatosan félrevezető kijelentéseket tesz és szlovák területek megszerzésének szándékával vádolta meg Magyarországot – ezt Igor Matovic volt szlovák kormányfő, az OĄaNO párt vezetője jelentette ki szerdán a párttársával, Gyimesi György szlovák parlamenti képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Nem maradt el a magyar reakció sem az ügyben, berendelték a szlovák nagykövetet.

A felvidék.ma portál beszámolója szerint a sajtótájékoztatót annak apropóján hívták össze, hogy Rastislav Kácer a Markíza televízió Na telo (Testre szabva) plusz című kedd esti műsorában úgy fogalmazott:

amennyiben Oroszországnak sikerülne elfoglalnia Ukrajnát, akkor Magyarország részéről Szlovákia területi integritásának megbontására vonatkozó követelés fenyegetne.

„Ha Vlagyimir Putyin sikeresebb lett volna, és ma ott lenne a keleti határainkon, akkor azt hiszem, ma már közvetlenül szembesülnénk egy ilyen követeléssel, sajnos” – válaszolta a szlovák külügyminiszter a tévéműsorban arra a kérdésére: fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarország a következő években területi követeléseket támaszt Szlovákiával szemben.

Kácer szerint a magyar követelések lehetősége nemcsak a jövőben lehet valós téma, de már jelenleg is az.

Ezeket a műsorban elhangzó kijelentéseket a sajtótájékoztató kezdetén le is játszották – írta a lap online kiadása.

A felvidéki portál beszámolója szerint ezen szavakra reagálva Gyimesi György úgy fogalmazott,

az ideiglenesen megbízott külügyminiszter mondatai a kilencvenes éveket idézik, „ő a józan Slota”

– jelentette ki. Gyimesi arra hivatkozott, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország az Európai Unió tagja, NATO-tagországok, ezért „minden határon túlmegy” Kácer azon kijelentése, hogy Magyarország területi követeléseket támasztana Szlovákiával szemben – vélekedett.

Igor Matovic a szlovák diplomácia vezetőjének kinevezésével kapcsolatban megerősítette, valóban az ő pártjuk nevezte ki közösen a többi koalíciós partnerrel együtt Rastislav Kácert. Elismerte azt is, ismert volt előttük Kácer magyarországi múltja, amikor nagykövetként nem mindig viselkedett korrektül a vendéglátó országgal szemben, ennek ellenére azzal a meggyőződéssel nevezték ki, hogy jó jelölt lesz – mondta.

A volt kormányfő szerint

Kácer – kijátszva a magyarkártyát – összeesküvés-elméleteket táplál a nyilvánosságban. Szerinte ez szorosan összefügg az előrehozott választásokkal. Teszi mindezt a diplomácia első embereként, bizonyítékok nélkül, holott az lenne a feladata, hogy ápolja és tovább mélyítse a már meglévő baráti kapcsolatokat magyarországi szomszédjainkkal – vélekedett. Matovic szerint az ilyen vádak durván sértik a diplomáciai szabályokat, ezért felszólította a külügyminisztert, kérjen bocsánatot Magyarországtól.

Igor Matovic mint volt kormányfő megjegyezte, miniszterelnöksége és minisztersége alatt egyszer sem merült fel a biztonsági tanácsokon ehhez hasonló téma sem. Úgy véli, ha valós fenyegetésekről lenne szó, akkor a Szlovák Biztonsági Tanács üléseiről tudott volna róluk.

„Kácer miniszter úr durván hazudik, tudatosan félrevezet és megvádolta Magyarországot szlovák területek megszerzésének szándékával”

– fogalmazott, majd hozzátette, itt lenne az ideje, hogy ezért bocsánatot kérjen – olvasható a felvidék.ma cikkében.

Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter mondatai elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerda este bejelentette, hogy Rastislav Kácer külügyminiszter kijelentései miatt berendelte a minisztériumba Szlovákia budapesti nagykövetét, és elmondta neki, hogy Kácer mondatai elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok.

„Európa nagy válságokkal néz szembe, ilyenkor józan politikusokra van szükség, Szlovákia jelenlegi külügyminisztere nem ilyen”

– írta az államtitkár a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Hozzátette: „Kácer miniszter alapvetően azért támadja Magyarországot, mert mi békepártiak és szankcióellenesek vagyunk. De ezen akkor sem változtatunk, ha ez nem tetszik Kácer miniszter úrnak.”

„A magyar-szlovák partnerség és a V4-es szövetség bőven túléli az olyan figurákat, mint Rastislav Kácer”

– szögezte le Menczer Tamás.

Civilek.info / MTI

Fotó: AP Photo/Andreea Alexandru