Bogár László közgazdásszal beszélgettünk a háború valódi okairól és lehetséges következményeiről, a médiakreált valóságokról, a birodalmi szándékokról, és arról, hogy miért pont a HírTv közvetítette Gyurcsány Ferenc évértékelőjét. Polgári Szilvia interjúja.
Amikor készültem erre a beszélgetésre, az a kérdés is szerepelt a listámon, hogy lát-e esélyt a nemzeti együttműködésre. De ez még Gyurcsány Ferenc beszéde előtt volt, és ma, a beszéd után, lássuk be, elég bugyután hangzana. Azt viszont meg kell kérdeznem, hogy Ön szerint miért a HírTv közvetítette ezt az ominózus évértékelőt?
Kicsit messzebbről kezdem. A rendszerváltás rendszerei a német-orosz együttműködésre épültek, ami most összeomlani látszik, a gázvezeték felrobbantása ezt szimbolikusan is jelezte. A világot ténylegesen irányító erő lerombolta a két alapvető pillér együttműködését, ezzel összeomlott a korszak és a köztes Európa valamennyi rendszere. Erről persze nem kell tudnia senkinek, és közvetlenül nem is lehet észlelni azokban az országokban, ahol globalogazdis kormányok uralkodnak – „mindegy melyik birodalmi ülepet nyaljuk” jeligére, de nálunk óriási a tétje.
Hogy jutunk el innen oda, hogy Gyurcsányt a HírTv közvetíti?
A médiakomplexum nélkül nem tudjuk értelmezni a valóságot, lássuk be, mindannyian onnan tájékozódunk, ezért is vagyunk annyira kiszolgáltatottak – mert nem a valóságot látjuk, hanem csak a média egyik történetét a valóságról. Szerintem, nagyon helyesen, a HírTv azért adta le, mert Gyurcsány Ferenc a Fidesz hosszú távú uralmának egyik legdöntőbb támasza. Nem csak az őszödi beszédtől, hanem kezdettől fogva. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Fidesz legprofesszionálisabban felépített ügynöke nem más, mint Gyurcsány Ferenc. Tudniillik éppen a szándéka és akarata ellenére, valójában minden érzése, gondolata, kimondott vagy leírt szava egyértelműen a Fidesz hosszú távú uralmát szavatolja.
Az őszödi beszéd nélkül a Fidesz aligha ért volna el kétharmadot.
Nyilván Gyurcsány pont az ellenkezőjét akarja, és legyünk őszinték, történelmileg nem lett volna teljesen kizárható annak az esélye, hogy ő legyen a nagy konszolidátor. Nem sok hiányzott hozzá. Az őszödi beszédről máig sem tudjuk, valójában mi is történt. És belátom, összeesküvés-elmélet szagú, de miután a poszt-jaltai rendet, azaz az német-orosz együttműködést lerombolta a világot uraló erő, hogy ezekben a köztes országokban ki kormányoz, szerintem nem helyben döntik el.
Gyurcsány Ferencet pedig ejtették. Ugyanúgy ejtették, ahogy a Népszabadságot vagy az eredeti Indexet is.
Pedig igen komoly globális erőknek volt rendkívül fontos a Népszabadság vagy az eredeti Index, de látja, ennyi volt, ejtették. Azért nehéz erről beszélni, mert sokaknak csalódást okoz, hogy a magyar nemzeti szárny tudásának, bátorságának, eltökéltségének bár van szerepe, a döntés mégsem az övé, hanem azé a német nagytőkéé, amelyet négyszer már brutálisan megfegyelmeztek. És ma, a világ nem létező urai azt a keveset se engedik számára, ami az elmúlt harmincvalahány évben, a poszt-jaltai korszak alatt kialakult. Tehát a német nagytőke ma már nem mer a fényre lépni, épp ezért Orbán Viktor és a Fidesz érthetetlenül tartós, erős többséggel megválasztott uralma, és ennek a rendszernek a fennállása kizárólag annak köszönhető, hogy a német nagytőke, mint Európa hosszú távú és sikeres jövőjének megalapozója, Orbán hangján keresztül szólal meg.
A magyar miniszterelnök egyfajta avatár?
Bizonyos értelemben megtestesítője valaminek, ami csak rajta keresztül tud felszínre kerülni. Mert a német nagytőke nem csupán gazdasági, pénzügyi és technológiai struktúra, hanem az ezeréves német kultúra és történelem is. A globlogazdi 1945 után ezt betiltotta, ezért kell ez a „kerülőút”.
Orbán narratívája, amely a háborúra vonatkozóan is abszolút egyedi Európában, azért lehetséges, mert ő tényleg egy avatár.
Emlékezzünk legutóbbi tusványosi beszédére, ahol megelőlegezte, hogy ha lerombolják a német-orosz együttműködést, akkor majd Magyarországon lesz egy kis-németország. Itt tud szintetizálódni az a két tényező, amely megalapozta poszt-Jaltát: egyik oldalon a német tudás és technológia, másikon pedig az orosz energia és nyersanyag. És hát a bizalom, amely Merkel és Putyin személyében garantált volt. De azért Merkel lehallgatása akkor is jelezte, hogy a birodalom nem örül ennek a bimbózó kapcsolatnak, ahogy anno a Molotov-Ribbentrop paktumnak sem örült. Pedig akkor is a német és orosz elitek ismerték föl, hogy miért kellene gyilkolni egymást, ha helyette békésen lehet boltolni.
A nem létező világerő hagyni fogja, hogy Magyarország prosperáló paradicsommá váljon?
Ez a legnagyobb kérdés. Még nem lehet eldönteni, számos jel utal arra, hogy el akarják pusztítani ezt az utolsó építkezési és érintkezési felületet is. Persze önmagában Magyarország nem volna annyira kockázatos, ők inkább attól félnek, ahogy a Spiegel le is írta, hogy Orbán Európa ellencsászára lesz, ezen az együttműködésen keresztül.
Ki a császár?
A mindenkori német nagytőke, csak épp most Németország olyan állapotban van, mint egy végső erőpróbája előtt álló differenciálmű. A külügyminiszter asszony két nyilatkozata is erre mutat rá; az egyikben elmondta, hogy fütyül a német választókra, a másikban meg azt jelentette ki, hogy Oroszországgal háborúban állnak. És elég beszédes, hogy a kancellár mindezt nem cáfolta azonnal, direkt módon. Pedig egy normális országban, ha egy külügyminiszter anélkül üzen hadat, hogy előtte konzultált volna a hivatali főnökével, akkor már nem lenne a helyén. A kancellár azóta napvilágra kerülő nyilatkozataiból viszont kiderül, hogy csapdában van, és Németországnak továbbra is az a feladata, hogy megakadályozza a világháborút.
A császár tehát elvileg a német uralmi struktúra, de ezek az elitek most állnak a végső próbatétel előtt, és kiegyenlíthetetlennek tűnik a harc, ami igazi királydráma.
Shakespeare tudná megjeleníteni, micsoda feszültség bontakozik ki a német eliteken belül, és rossz hír nekünk, hogy akik a béke és a normalitás pártján állnak, alig hallathatják a hangjukat, míg a háború hívei megafonokba harsoghatják a maguk hamis narratíváját.
Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Ma már kimondható, hogy Ukrajnában egy proxyháború zajlik, amelyet az USA vív az oroszokkal, ukrán területen. Mit szeretne az Egyesült Államok valójában?
Amerika ma nem csak Kínától függ gazdaságilag, hanem az egész világtól. A legjobb példa erre, ha megnézzük, hogyan növekszik az adóssága. A teljes nemzeti vagyona 180 ezer milliárd dollár, tehát ha elárvereznénk Amerikát, nagyjából ennyit érne. Az ezen felüli államadósság csak 32 ezer milliárd dollár, és itt meg is nyugodhatnánk, viszont 181 ezer milliárd dollárra rúgnak az úgynevezett megalapozatlan követelések. Ebben pedig nem csak az összes gazdasági tényező eladósodottsága van benne, hanem a nagy nyugdíjrendszerek, társadalombiztosítási rendszerek elígérkezése is. Ezek az ígéretek pedig nem teljesíthetőek az iszonyatos belső adósság miatt. A lényeg, hogy a követelések, a hosszú távú eladósodás már most 1000 milliárd dollárral több, mint a teljes nemzeti vagyon.
Vagyis az amerikai birodalom már csak virtuálisan létezik, mert ha mindent eladnának piaci áron, akkor is maradna 1000 milliárd dollárnyi törlesztendő összeg. Ez a háború igazi oka.
És a birodalom urai tudják, hogyha ez rászakad Amerikára, és általa az egész világra, akkor minden romba dől, egy atomháborúval felérő pusztulás következne be. Úgy is felfogható persze – ez az egyik logika –, hogy kitört a háború, és a szankciók nyomán jött az infláció. Én viszont megfordítanám, és azt mondom, hogy a világ urainak legfőbb célja az infláció volt, ezért kenték szét és terhelték rá az adósságot a világ e szempontból vétlen részére, így a magyarokra is. Az inflációt viszont meg kellett indokolni, erre szolgáltak a szankciók, amelyeket csak a háborúval lehetett elérni.
Mit gondol George Friedman víziójáról, amelyet a Vihar a csönd előtt című kötetében vázolt fel? Az amerikai intézmények és társadalom válságáról, a ciklusfordulókról, és a 2030-as évekre datált új ciklusról?
Friedman hasonlata a császárkori Rómát idézi, amely már egy bomlástermék volt, azonban a logikája helyes, ő is azt mondja, hogy adva van a társadalmi-gazdasági reprodukció, amely egyre komplexebb, és adott egy intézményhálózat is, amely a komplex rendszert kell, hogy ellenőrizze. Minden birodalmi válságnak az a következménye, hogy ugyan a birodalmi elitek hozták létre a társadalmi-gazdasági modellt, de egy idő után mindig komplexitás problémák jelentkeztek. A birodalmak rendre akkor buknak meg, amikor az elitek már nem találnak megfelelő szervezeti-intézményi keretet ahhoz, hogy ellenőrzésük alatt tartsák azt a komplexitást, amelyet ők kezdtek el építeni, csak elvesztették fölötte az irányítást.
Ezt Fridman is problémaként jegyzi.
Nagyon helyesen. Az a bibi az információtechnológiával, azaz a mesterséges valóság létrehozásával, ideértve a szingularitást is, hogy a globális mesterséges intelligenciára épülő termelési rendszerekkel néhány évtizeden belül 9 millió ember képes lesz ellátni 9 milliárdot.
És felmerül az a vészjósló, a legsúlyosabb kérdés, hogy akkor mi szükség 9 milliárd emberre?
A társadalmi, gazdasági, pénzügyi technológia nem gép, hanem egy mára ellenőrizhetetlenné vált szellemi energia, amely kifutott a globális hatalmi rendszer kezéből.
Ezért kell most a káosz. És a háború nem más, mint a komplexitás visszabontása.
Jellemző módon 60 év alatt épült fel a háború kitöréséig ismert rendszer, de a világerő ezt a struktúrát a szankciókkal 6 hónap alatt rombolta le, mert képtelen volt megbirkózni a komplexitással. Pontosan azonban mégsem látjuk, mit akar a birodalom, meddig akarja visszabontani a világot.
Ezek szerint kimondhatjuk, hogy a háború nem csak az oroszok, de az USA számára is egzisztenciális kérdés?
Annyiban igen, hogy Amerikának el kell kerülnie az összeomlást, és ezt csak háború útján tudja elérni, amely segítségével szétteríti saját adósságát. Kína, Japán, és Svájc kivételével a többi ország nincs abban a helyzetben, hogy komoly finanszírozója legyen a birodalomnak. A német nagytőke pedig még képes volt rárobbantani az amerikai birodalom legbrutálisabb lándzsahegyére, az Európai Parlamentre azt a korrupciós botrányt, amely már az Európai Bizottságnak is kellemetlen. És három probléma mindjárt meg is oldódott, Ursula asszony mentesült saját korrupciós ügyétől, a Pfizer-ügytől, felszabadult a Bizottság az EP brutális nyomása alól, illetve suttyomban Magyarországnak, az „utolsó platformnak” is kifizethetővé vált a pénzt, amely nyilván a német nagytőke számára szükséges.
Nézze, egyre több jel utal arra, hogy a háború kontraproduktív.
Az oroszok nem adják meg magukat, hiába voltak ilyen remények, de egy év alatt világosan kiderült, hogy az orosz társadalomban ennek az uralmi struktúrának a beágyazottsága sokkal stabilabb, mint ahogy feltételezték.
Ha igaz, hogy volt amerikai kezdeményezés bármiféle békejavaslatra, akkor az alátámasztja ezt.
Sokszor hangzik el, hogy az agresszor, a háború kirobbantója Oroszország. Értékítélet nélkül kérdezem, tehetett volna mást, anélkül, hogy a teljes önfeladás útjára lépett volna? Ön úgy fogalmazott nemrég, Oroszország hagyta, hogy provokálják. Hogyan nem hagyhatta volna?
Sajnos egyre inkább az látszik kiderülni – Merkel és Macron már kifecsegte –, hogy
a Minszki Egyezmények csak a birodalmi időhúzás eszközei voltak, így valóban kimondható, hogy nem volt más választása Oroszországnak.
És ez még akkor is igaz, ha ő szintén veszít, márpedig egyértelműen rosszabb pozícióba került, szóval megfizeti az árát annak, hogy kénytelen volt háborút indítani.
Mondhatjuk, hogy a két rossz közül a számára kisebbiket választotta?
Van esély arra, hogy ez fog kiderülni. De egy háború sajnos kaotikusan örvénylő rendszer, bármi megtörténhet, tehát biztosat csak akkor mondhatunk, ha tűzszünet lesz és folynak a béketárgyalások. Egyelőre még nem ismerjük a végszámlát.
Ukrajnába elképesztő mennyiségű fegyver került, és a térségünk sem tétlenkedik. Ha egyszer el is jön a tűzszünet, itt marad a szomszédban egy ma még ismeretlen határokkal bíró, frusztrált ország, állig fegyverben. Biztosíthatja ez a hosszú távú békét vagy épp ellenkezőleg?
Én is úgy érzem, hogy ez egy elhúzódó válság. És rendkívül veszélyes, ha itt lesz Európa legnagyobb hadserege, egy mindenféle szempontból kiszámíthatatlan, frusztrált országban, olyan uralmi struktúrában, amelyben derűsen együttműködnek a Babij Járban legyilkol zsidók leszármazottai, meg azoké, akik legyilkolták őket.
Ha van instabil rendszer, akkor ez aztán az a javából, és kizárólag csak a birodalmi érdek tartja őket egyben.
Számít, mit gondol vagy mond az európai – vagy amerikai, ukrán, orosz – lakosság?
Alapvetően nem, de valahol mégis. Ez egy furcsa paradoxon, és kicsit ellentmondok magamnak, de azért a világ mégiscsak szellemi energiákra épül. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy láthatatlan, rugalmas hálót, amelyet lehet feszíteni, de egy kritikus ponton visszacsap. És ha a birodalom el akarja kerülni a megsemmisülést, mert egy nagyon komplex rendszer hihetetlen gyorsan képes összeomlani, akkor azért erre is figyelnie kell. Én úgy érzem, mostanában közeledünk ahhoz a ponthoz, ahol a birodalom urainak tudomásul kell venniük azt a láthatatlan ellenállást, amely a lakosság egy részének szellemi energiáiból érkezik.
Kiemelt kép: Vermes Tibor / Demokrata
