Az elmúlt évtizedek rohamos technológiai fejlődése sokakból vált ki aggodalmat. A mesterséges intelligencia elterjedésével megjelent az emberekben a leválthatóság félelme, a robotok által irányított társadalom fiktív képzete. – Annál jobbat nem tudunk létrehozni, mint amilyenek mi magunk vagyunk – vallja Németh Balázs lelkész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatója és oktatója. A reformatus.hu vele készített interjúját szemlézzük.
Nagyjából hat-hét évvel ezelőtt elkezdett erősödni az a vonal az önvezető járművek irányítástervezésében, – kezdte mondandóját a tanár – hogy mesterséges intelligenciára épülő algoritmusokat alkalmazzunk a különböző önvezető funkciók megvalósítására. Ekkortájt nagyon divatossá vált ennek a kutatása az autóiparban. Azóta a köznapi beszéd részét is képezi ez a téma, mert sokakban tudatosult, hogy például a telefonban levő beszédfelismerő, vagy az interneten levő keresőmotorok, illetve az úgynevezett sütik is mind ilyen gépi tanulás alapján működnek. Úgy tűnik, keresztyénként az emberek egyfajta félelemmel tekintenek erre a tendenciára, és ez a fenntartás ma is ott van az emberekben.
Németh Balázs/Fotó: Sebestyén László/reformatus.hu
Jelenleg a fő veszélyforrás nem abban rejlik, hogy az algoritmus nemet mond az emberiségre és ellene fordul. A fizikai valósággal szemben megjelenik a párhuzamos valóság – mint például a Metaverzum-ígéret –, amely be tudja szippantani az embert, elvágva ezáltal őt a való világtól, a kézzelfogható emberi kapcsolódásoktól. Ez jelenleg minden korosztályt érint.
Keresztyénként a jövőnkre nézve Krisztusban ennél nagyobb reménységünk van.
Társas kapcsolatainkat sokféle módon az online térben éljük meg. Attól tartok, hogy ha az élményszerűségében, valóságosságában, elérhetőségében még tovább fejlődik, akkor ez negatív hatással lehet a következő generációkra. Elszakadhatunk a valós élettől, kiszolgáltatottabbá válhatunk a virtuális valóság szeszélyeinek és irányítóinak. A trendre nekünk egyénként sajnos szinte nincs ráhatásunk, amire van, az az, hogy mit engedünk be ebből a magunk, a családunk, a gyülekezeteink életébe. A mi felelősségünk lehet, hogy a technológiai kérdésekbe nem naivak és tudatlanok maradunk, hanem igyekszünk megérteni, mi hogyan működik, mi áll mögötte. Nem kell rossznak minősíteni mindent, hanem ami jó, azt meg kell tartani, de átgondolt korlátok között.
Azt gondolom, hogy a technológia fejlődése, a létrejövő eszközök alapvetően semlegesnek tekinthetők, tehát önmagukban nem rosszak és nem jók. Kálvin amellett érvel az eszközök vonatkozásában, hogy azokkal – felülről való mérce szerint – szabadon élhetünk. Sőt, Isten gondviselését is láthatjuk abban, hogy az elmúlt időkhöz képest, bizonyos szempontból az életminőségünk javulhat. Gondoljunk a Covid elleni vakcinára vagy a betegségek meggyógyítására. Isten adott az embernek képességet, hogy ezekkel fel tudja venni a harcot. Azt gondolom, hogy ha így, eszközként tekintünk az AI-ra(mesterséges intelligencia), akkor jó, hasznos segítséggé válhat. Azonban az is igaz, hogy annál jobbat nem tudunk létrehozni, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Sőt, az ember alapvető problémájára, az Istentől való elszakadásra, a bűnre pedig nem képes választ adni. Mi megváltásra szoruló emberek vagyunk, valójában Krisztusra van szükségünk. Számomra az AI korlátai is erre mutatnak. A világban sokan várják a mesterséges intelligenciától, hogy majd jobb lesz az életük tőle, ami reális elvárás bizonyos szinten, hiszen azért fejlesztik, hogy könnyebb legyen folyamatokat, feladatokat kezelni. De az már irreális elvárás, hogy az alapvető egzisztenciális kérdéseinket ezek az eszközök megoldhatják, és elérhetünk ezáltal egyfajta tökéletes állapotba. Azt szoktam mondani, hogy addig kezeljük helyén az AI-t, amíg figyelünk rá, hogy ne váljon szekuláris megváltássá.
Ne váljon az algoritmusok világa egy magunk fölé emelt demiurgosszá
Ne várjunk és reméljünk tőle olyat, amit csak az értünk meghalt és feltámadt Krisztusban találhatunk meg.
Forrás: reformatus.hu
Kiemelt kép: Pixabay
