Egy újabb, tagállami hatáskörbe tartozó területet, az erdőgazdálkodást vonná uniós felügyelet alá az Európai Parlament. A lengyel erdészeti szakhatóságok körében élénk tiltakozásokat vált ki a javaslat, súlyos következményekre figyelmeztetnek, ha a terv megvalósul.

Január 24-én ülést tartott az Európai Parlament legnagyobb bizottsága, a 88 tagú környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottság (ENVI). Pozitívan véleményezték azt az EP-javaslatot, hogy az erdőgazdaság, erdővédelem nemzetiből kerüljön át uniós hatáskörbe. Vagyis a jövőben brüsszeli bürokraták döntenének a tagállamok erdeinek sorsáról.

Lengyel ellenzéki EP-képviselők is megszavazták a javaslatot, míg a kormánypártiak ellenezték. Anna Zalewska, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt képviselője szerint ez valójában az „unió föderalizációja” felé tett újabb burkolt lépés, és egyúttal „merénylet a lengyel erdőgazdálkodás ellen”.

Lengyel illetékesek már a brüsszeli szavazás másnapján megkongatták a vészharangot, felhívva a figyelmet a javaslat természetkárosító, a lengyel gazdaságot és szuverenitást fenyegető veszélyeire.

Lengyel ellenzéki vélemények szerint a kormányzati tisztségviselők reakciója eltúlzott, hiszen a bizottság véleménye „nem kötelez semmire”. Csakhogy – amint erre Kubica felhívta a figyelmet – az Európai Bizottság döntéseiben éppen az Európai Parlament határozataira szokott hivatkozni, mint amelyek kifejezik az európai polgárok akaratát, miközben a lengyelek elsöprő többsége ellenzi a kezdeményezést.

Lengyelország területének csaknem 30 százalékát borítja erdő, ami Belgium területének mintegy háromszorosa. Az erdők a lengyel nemzeti vagyon fontos részei. Szépen gondozzák őket, és csaknem 80 százalékuk állami kézben van, ami nemzetközi viszonylatban páratlan.

Az Európai Parlament a javaslat indoklásában az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemre és a természetvédelemre hivatkozik.

A teljes írást a Magyar Nemzetben olvashatják el.

Civilek.Info:

Azon meg sem lepődik az ember, hogy a lengyel ellenzéki EP-képviselők is megszavazták a javaslatot, míg a kormánypártiak ellenezték. Ezt a nemzet ellenes hozzáállást mi is jól ismerjük. Viszont ami meglepő, hogy eme EP-javaslat, miszerint az erdőgazdaság, erdővédelem nemzeti kézből kerüljön át uniós hatáskörbe, vagyis az tagországokban lévő erdőkről a jövőben Brüsszelben döntsenek, eddig miért csak a lengyeleknél verte ki a biztosítékot. Egyelőre más tagállamok tiltakozásáról nem szóltak a híradások. Máshol nincsenek kincset érő erdők?

A figyelmetlenségnek nagy ára lehet, ugyanis ez a javaslat is jól mutatja azt az uniós célkitűzést, hogy szépen csendben a szuverén államok közössége felett átvegyék a hatalmat, amelyhez a balliberális acsarkodók, jól használják az általuk nagyvonalúnak és jó szándékúnak kikiáltott alamuszi javaslatokat.

Fotó: Anadolu Agency/AFP/Omar Marques