Hivatalosan is bemutatták a Sokoró-kapu terveit, ami a világ legnagyobb székely kapuja lesz. A tervek szerint a kapu mintegy tíz és fél méter magas, 16 méter széles lesz. A felületén 28 négyzetméter faragás látható majd, melyen többek között a hatvannégy történelmi vármegye címere is helyet kap. A szervezők ötlete alapján a kapu további különlegessége lenne, ha minden vármegye címerét az adott vármegye területén élő fafaragó készítené el – erősítve az összefogás üzenetét.

CIVIL ÖSSZEFOGÁSBÓL VALÓSÍTANÁK MEG A SOKORÓ-KAPUT, MELYNEK FŐVÉDNÖKE BÖJTE CSABA FERENCES SZERZETES LESZ

A Sokorópátkára megálmodott építmény amiatt is különlegességnek számít majd, hogy Magyarország első olyan székely kapuja lesz, amely alatt közúti forgalom halad át. A kezdeményezést szeretnék civil összefogásból megvalósítani. A székely kapu ötletgazdája, Vajda Péter a Győr-Moson-Sopron megyei hírportálon, a Kisalföldön beszélt arról, hogy a kapu mellett egy parkot is szeretnének létrehozni, ennek érdekében pedig egy háromezer négyzetméteres területet is megvásároltak.

Az építmény Magyarország első olyan székely kapuja lesz, amely alatt közúti forgalom halad át. A grandiózus kaput szeretnék civil összefogásból megvalósítani.

A Sokorói Tájegység Egyesülés elnöke kiemelte, hogy a beruházás harmincmillió forintból fog megvalósulni, melyhez rengeteg felajánlást kaptak. Az anyagiak mellett voltak olyan helyi vállalkozók is, akik alapanyaggal, szaktudással vagy munkával kívánják segíteni a kapu építését.

A szükséges faanyagot most rendelik meg, melyet Erdélyből ajánlottak fel. Vajda Péter emellett példaként említette a Pedró Pékséget, ahol minden eladott Székely kenyér után száz forinttal támogatják a kapu megépülését.

Technikailag is nagy kihívás lesz az elkészítés. A kész kapu körülbelül 11 és fél tonna lesz – emelte ki Pető Sándor erdélyi fafaragómester.

Pető Sándor három éve él Somogy megyében. Eddigi munkái között található a jelenlegi rekorder kapu, de a Sokoró kapuján is ő dolgozik majd.

A szervezők továbbra is várják azoknak a fafaragó művészeknek a jelentkezését, akik valamelyik történelmi vármegye területén élnek, és vállalnák a küldött faanyagból az adott vármegye címerének elkészítését.

A Sokoró kapuja kezdeményezés fő támogatói között szerepel Pottyondy Ákos pannonhalmi gazdálkodó, Tömböly Tamás, a Magyar Kerékpárosklub Győri Szervezetének vezetője, Balogh László, a Pannonhalmi Tájegység Vállalkozói Egyesülésének alapító elnöke, Szilágyi Zsolt, a Széchenyi István Győri Férfi Klub kincstárnoka, Bassák Attila, Sokorópátka polgármestere és Székely László.

A székely kapu megépítéséhez bárki hozzájárulhat a 11737007-23744842-00000000 számlaszámon.

Február 18-án még egy jótékonysági gálát is rendeznek, ahol művészeti liciten terveznek adományokat gyűjteni. (A művészi licithez még várják az alkotók felajánlásait.)

Február 19-én Böjte Csaba a győri székesegyházban fog szentmisét tartani, mely alatt az adományládákon keresztül lehet támogatni a székely kapu megépítését.

 

Az eredeti cikk Sokorópátkán építik meg a világ legnagyobb székely kapuját címen olvasható a a Győr-Moson-Sopron megyei hírportálon, a Kisalföld cikkében.

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: MN/Csapó Balázs