Mi kell ahhoz, hogy az oroszok taktikai atomfegyvert használjanak, hogyan vágna vissza a NATO, és mi vár akkor Magyarországra, ha így eszkalálódik a helyzet? Íme, a forgatókönyvek!

Emlékezetes, a minap azzal borzolták a kedélyeket, hogy a britek szegényített uránt tartalmazó páncéltörő lövedékeket fognak szállítani Ukrajnának, az orosz elnök pedig komoly válaszlépéseket ígért, ezzel újabb szintre emelve, legalábbis szóban, a tétet.

Nemrég pedig Lengyelország párizsi nagykövete eresztett el egy igen baljós megjegyzést egy tévéműsorban azzal kapcsolatban, hogy „Ha Ukrajna nehéz helyzetbe kerül, megnőnek a veszteségei, és előáll az a szituáció, hogy Ukrajna már nem tudja megvédeni magát és a függetlenségét, akkor nem lesz más választásunk, mint résztvevőként belépni a háborúba”.

Azonban mielőtt végleg pánikba esnénk,

érdemes végiggondolni, hogyan is nézne ki egy eszkaláció a valóságban

– és nem feltétlenül azzal kezdődne a dolog, hogy gombafelhők emelkednek a magasba, és elpusztul a Föld, de azért bőven benne vannak a pakliban nagyon kellemetlen és katasztrofális lehetőségek is.

Somkuti Bálintot, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója leszögezte: az atomfegyverek a biológiai vagy vegyi fegyverekkel együtt a tömegpusztító fegyverek körébe tartoznak, amelyek bevetése egyértelmű tabu.

Éppen ezért,

ha bármelyiket beveti valaki, akkor megvan rá az esély, hogy másvalaki ugyanolyan vagy durvább eszközzel válaszol.

Ezért is nagy szerencse a biztonságpolitikai szakértő szerint, hogy bár felreppentek hírek arról, hogy az ukránok vagy épp az oroszok vegyi fegyvereket használnak, „eddig hál’ Istennek ez nem bizonyosodott be. Ellenben, ha egy állam, amelyiknek ilyenjei vannak, katonailag rossz helyzetbe kerül, be fog vetni ilyen típusú eszközt – a katonai logika és a józan ész is azt diktálja azonban, hogy csak a legvégső esetben”.

Ugyanakkor éppen ezért volt jelentős a négy, Ukrajnától elszakított terület népszavazással való annektálása, mert innentől kedve Moszkva logikája szerint azok orosz területnek számítanak,

s az orosz katonai doktrína engedélyezi atomfegyverek bevetését a védelmükben,

míg például a szíriai misszióban biztosan nem vetnének be ilyet, akármi történne. Viszont ha mondjuk Belgorod-külsőt éri egy komolyabb ukrán támadás, ami amúgy is célkeresztben van, akkor arra szerintem atomfegyverrel tudnak válaszolni.

A Krím-félsziget még neuralgikusabb pont: az orosz Fekete-tengeri jelenlét elengedhetetlen eleme, amiért rengeteget harcoltak, s ha ez kerülne veszélybe, akkor Somkuti szerint szinte biztosra vehető, hogy egy harcászati atomtöltettel válaszolnának. Ez megállítaná az ukránokat: lehet az egy átkelőhelyre, egy vezetési pontra, fegyverraktárra, csapatokra mért csapás, ami a sugárzással szinte lehetetlenné tenné a továbbnyomulást ezen a szakaszon.

Ukrajna erre önmagában nem nagyon tudna reagálni, hiszen saját tömegpusztító fegyverei már nincsenek,

így a NATO-nak kellene valamilyen szinten felelni a lépésre.

„Ezért veszélyes az a fajta, érdekek helyett érzelmeken, hiedelmeken és indulatokon alapú döntéshozatal, ami kezd a nyugatiakon eluralkodni”. Hiszen a NATO nyugati vezetésének, politikai vezetőknek kellene utasítást adniuk a katonáknak, akik normális esetben fékként működnének, ismerve a kockázatokat, de a felhergelt közvélemény követelné a válaszcsapást. A Nyugat gyorsan kiszórta kezeiből a mérsékeltebb eszközöket, a szankciók már nem fokozhatók, például az energetika terén, vagy ott van akár a Putyin személyére kiadott ICC-elfogatóparancs.

Mint a szakértő vélekedik, „az a baj, hogy a Nyugat saját magát hajszolja bele olyan lépésekbe, amik egyrészt a saját közvéleményüket hergeli, másrészt Putyin narratíváját erősítik, mert remekül el tudja adni otthon és a harmadik világban, hogy a Nyugat csak le akarja járatni őt.”

De mit tehet a NATO ilyenkor?

Somkuti emlékeztet: a NATO-ban elméletileg minden döntés konszenzussal történik, ezért szerinte

nagyon súlyos precedens, hogy Magyarország akarata ellenére összehívták a NATO-Ukrajna tanácsot,

ezzel sérült a konszenzusos elv, és valószínűleg tovább erodálódik majd.

Ilyenkor összehívhatják a NATO-nak a védelmi tanácsát a tagok védelmi minisztereivel, akik döntenek a válaszlépésekről, mondjuk valami további segítséget, vagy további eszközöket szavaznak meg Ukrajnának, vagy saját hatáskörben döntenek valami komolyabb válaszlépésről.

Megint fölmerül a kérdés, hogy hova?

Ha mondjuk egy Krím-félszigeten állomásozó orosz katonai alakulatot érne NATO-támadás, az egy egyértelmű hadüzenet,

még ha valószínűleg nem is nukleáris csapás, hanem mondjuk sima légicsapás – jókora veszteségekkel, mert az orosz légvédelem legalább olyan jó, mint az ukrán. Amire az oroszok az erőviszonyok miatt már akkor is atommal felelnének, például azt a – feltehetőleg román vagy lengyel – bázist érne találat. Ez viszont már a NATO területét érő nyílt agresszió, amire a NATO-nak válaszolnia kell. Akár atommal teszi, akár nem, az oroszok következő válasza már civil célpontokat érhet.

„Ez az, amit eszkalációs lejtőnek szoktam nevezni, mert ha egyszer elindulunk rajta, akkor nagyon nehéz megállni” – fejtegeti Somkuti. Ez beindulhat akár egy eszkalációt erősítő fegyverszállítmány hatására is orosz részről; ez kisebben is elképzelhető, például Ukrajna területén az eddig szándékosan megkímélt NATO-kiképzőközpontokat érhetne csapás. Ezután a NATO-vezetők is motiváltabbak lennének durvább ellencsapást indítani, és megint ugyanott tartunk.

Hogy érinti ez Magyarországot?

Hazánk a nulladik perctől kezdve még inkább elszigetelődik a szakértő szerint: „mind a NATO mind az EU keresztülnéz rajtunk, ahogy a 2015-ös migránsválság kapcsán láttuk, ahogy minden együttműködésnél befékeztek”. Ugyanakkor, emeli ki, atomfegyver szempontjából, tehát környezeti szempontból

egy Krím-félszigeten bevetett harcászati robbanófej nem érintene minket közvetlenül, annak hatása lokális lenne.

A NATO valószínűleg erőszakosan, beleegyezés nélkül használná a légterünket, ami nem ellenünk irányulna, de a szuverenitásunk alaposan sérülne. Illetve egy lengyel vagy román bázist érő taktikai, 200-400 kilotonnás atomot a kisebb távolság miatt már megérezhetnénk. Körülbelül csernobili hatásokat látnánk: a nukleáris szennyezettségű por a levegőbe kerül, ami eljuthatna idáig, jódot kellene szedni és nem lenne célszerű kimenni a levegőre.

„Egy teljesen nyílt világháborúban nem valószínű, hogy Magyarország célpont lenne”, viszont ott a környezeti terhelés már sokkal brutálisabb:

egy megatonnás atomtöltet képes lehet egy Budapest méretű várost teljesen elpusztítani.

Tehát ilyen atomháborúnál utána gyakorlatilag a visszamaradó sugárzás, a tűzvész, ami keletkezik, az infrastruktúra teljes megsemmisülése, ez egy olyan forgatókönyv, amibe már nem is érdemes belegondolni.

A szakértő szerint kérdés, hogy a románok belemennének-e egy ilyen, rájuk is komoly csapást jelentő támadás indításába, „de a lengyelek szerintem igen”. A románok amúgy az indokolatlanul nagy hatótávolságú Patriot-rendszerek megvásárlásával már fölkerültek az orosz halállistára, közben az amerikaiak nagyon komoly központtá fejlesztették a Fekete-tenger közelében fekvő Kogălniceanu támaszpontot, és Somkuti úgy véli, megvan a gyanú arra is, hogy az amerikaiak idehozták Törökországból a nukleáris arzenáljukat.

„Az oroszok nemzeti sportja a sakk: egy ilyen szituációt valószínűleg nagyon megfontoltan fordítanának saját hasznukra, s nem elképzelhetetlen akár egy megelőző csapás sem”, akár csak hagyományos robbanófejekkel egy közvetlen és bizonyított NATO beavatkozás után.

A románokon egy ilyen helyzetben ugyanúgy átléphetnek a bázist üzemeltető amerikaiak, ahogy rajtunk

– mert mit csinál a román katonai vezetés, a saját szövetségeseit nem akadályozhatja meg erőszakkal, hogy onnan szálljanak fel a NATO-gépek, az oroszoknak meg mindezek után hiába magyarázkodna – írja le a képtelen helyzetet a szakértő.

Somkuti Bálint szerint

a fő baj, hogy a politikai szándék minden olyan szabályt, előírást és szokást felülír, ami korábban megakadályozta a durva eszkalációt.

Ennek ékes példája a magyar vétó figyelmen kívül hagyása. Közben a megfelelési kényszer is sok mindent felülír itt a térségünkben is: „A lengyelek érzelmi alapjait ismerjük, de ott vannak a csehek, akik demonstratívan megválasztották a NATO-tábornok Petr Pavelt elnöknek, aki egyértelműen egy önsorsrontásig Nyugat-párti figura, a szlovákok pedig úgy szórják az eddig féltve őrzött felszereléseiket és képességeiket az ukránok megsegítésére, mintha nem lenne holnap”.

A románok is kockáztatnak, nekik a moldávokkal való egyesülés lebeghet a szemük előtt, s ha az oroszok elengedik Transznisztriát – amit Somkuti szerint nem fognak, hiszen komoly fegyverarzenált vittek oda –, az nagy román győzelem lenne. De, teszi hozzá, hogyha ragaszkodnak az oroszok ahhoz is, „akkor nagyon nagy bajok lesznek”.

Mandiner

Kiemelt kép: Interkontinentális ballisztikus rakéták a Vörös téren Moszkvában 2019 májusában. AFP / Europress / ALEXANDER NEMENOV