Gyöngyösi Márton személye zsidó körökben különösen nem kívánatos, a Mazsihisz pedig nyolc éve deklarálta: nem kíván a Jobbikkal párbeszédbe bonyolódni, és ez a nyolc évvel ezelőtt meghozott döntés ma is érvényes – közölte Heisler András.

A zsidó szövetség elnöke mindezt azután mondta, hogy David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, a pészah alkalmából ünnepi vacsorát rendezett, amelyen többek között jelen volt zsidók listázását korábban szorgalmazó Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke és EP-képviselője is.

A Mazsihisz a Jobbikkal  továbbra sem  folytat semmiféle párbeszédet, Gyöngyösi pedig zsidó körökben nem kívánatos személynek minősül

– reagált Heisler András, a Mazsihisz elnöke arra, hogy a Jobbik – Konzervatívok elnöke és EP-képviselője is részt vett a David Pressman amerikai nagykövet által adott széderesti vacsorán.

Heisler András a Mazsihisz.hu érdeklődésére elmondta: egy meghívás az USA nagykövetétől megtiszteltetésnek számít, ezért kötelességének érezte, hogy az invitálást elfogadja. Hozzátette azonban: előzetesen nem tudta, hogy kik lesznek jelen a vacsorán, elvégre egy meghívott részéről nem illik vendéglistát kérni a meghívótól, ráadásul a diplomáciai életben a meghívók többnyire tekintettel vannak az érzékenységekre.

Mint fogalmazott, csak a helyszínen konstatálta, hogy az ültetési rend szerint éppen vele szemben a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton kapott helyet.

Heisler András jobbján Dragomán György író ült, a balján, vagyis az asztalfőn David Pressman, átellenben pedig Nagy Ervin színművész. A Mazsihisz elnökét – elmondása szerint – meglepte Gyöngyösi jelenléte, de nem szeretett volna botrányt kelteni azzal, hogy az est elején föláll és otthagyja a meghívó felet, mert a Mazsihisz elnöke nem sértheti meg az USA nagykövetét. Mindenesetre nem tartja hiba nélkülinek, hogy előzetesen nem kapott tájékoztatást Gyöngyösi részvételéről.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Gabay Dorka

Kép: Facebook