A közoktatásra fókuszálva kerekasztal-beszélgetésre invitálja a szellemi honvédőket a Civil Összefogás Fórum Klub Miskolc. Szeretnék feltárni a hiányosságokat, a nehézségeket és a lehetséges megoldásokat. A beszélgetésben részt vevők gyakorlott pedagógusok. Nyilvánvalóan beszélnek a tanárhiányról, a kontaktórákról és a munkaidőről, a számonkérés, a fegyelmezés és példamutatás fontosságáról, a tovább- és átképzésről, a pedagógus életpályáról, és nem utolsó sorban a fizetésekről.

MEGHÍVÓ

A Civil Összefogás Fórum Miskolci Klubja együttműködve az ÉLETFA Társadalom- és Környezetkultúra Alapítvánnyal, az ÉLETMŰTÁRS Művészeti és Civilitikai Egyesülettel, az Éltető Lélek Alapítvánnyal, a Versbarátok Körével, tisztelettel meghívja április 20-án (csütörtökön) 18 órára Miskolcon a Tudomány és Technika Házába (Görgey A. u. 5.) A nemzet napszámosai című, a közoktatást áttekintő beszélgetésre.

A kerekasztal résztvevői:

Dr. Ábrám Tibor a Miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója

Cseke Gábor   a Miskolci Fazekas utcai Általános Iskola igazgatója

Tiszlavicz Csaba a Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatója

Mokrai Attila a Miskolci SzC Koós Károly Építőipari Szakképző Iskola igazgatója

Holló Gyula a Komlóstetői Általános Iskola volt igazgatója, a CÖF Klub Miskolc alelnöke

Dr. Lengyel Attila ny. egyetemi docens, a CÖF Klub Miskolc elnöke

Közreműködik: Dr. Hortai Rita a Versbarátok Köre elnöke

Asztalos Julianna Versbarátok Köre

Az oktatás, különösen a közoktatás a társadalom működésének az a területe, amelyet mindenki ismer, amelyről mindenkinek van tapasztalata, hiszen mint résztvevő, majd később, mint szülő részese is ennek az emberformáló tevékenységnek.

A tanítók, a tanárok, összességében a pedagógusok, akiket joggal nevezhetünk Móra Ferenc után a nemzet napszámosainak, a korábbi években mind erkölcsileg, mind anyagilag elismerést érdemeltek ki. A pedagógusok társadalmi presztízse kiemelkedő volt még kommunista diktatúra idején is. Sajnos, ez az elismertség már a kádári-érában megkopott, a rendszerváltozást követő liberalizáció csak tovább erodálta. A társadalmi elismertséget – nyilvánvalóan – követte az anyagi „elismertség” is, minek következtében a pedagógusokat joggal tekinthetjük a nemzet napszámosainak.

Ne feledjük, ez nem csak hazánkban van így. Így van ez a tőlünk nyugatra fekvő és fejlettnek titulált országokban is, ott is kevés a tanár, különösen a szaktanár és a fizetésük sem toplistás.
Nem tagadhatjuk viszont a tényt sem, hiszen mindannyian tudjuk, mert beszélünk egymás között róla, hogy egyre csökken a középfokú végzettségűek természettudományos képzettsége. Kb. 20 éve kesergett egy debreceni egyetemi kollégám, hogy náluk az első éveseket nem csak kémiából és fizikából, de matematikából is fel kell zárkóztatni (Miskolcon sem volt másként). A PISA-felmérések számai is inkább elgondolkodtatóak, mintsem örömkeltőek.

Nem vitathatjuk a pedagógusok alacsony fizetését. A kormány is elismerte, kész a kérdést orvosolni. Ha a politikai ellenzék nem tenne ellenébe, akkor már – bizonyára – a kérdés rendezve is lenne. A bérért a szakszervezeteknek „harcolni” kell, de nem tanár-diák-szülő közös tüntetésen. A gyerekeknek, hitem szerint, az iskolapadban a helyük, nem az utcán. Azért járnak iskolába, mert még nem tartanak ott, hogy – bizonyos kérdésekben – önálló döntéseket hozzanak, azért vannak ott, hogy tanuljanak, jellemük fejlődjön. Minden példa sántít, de mégis elmondom. A tanító/tanár néni beír az elsős gyerek ellenőrzőjébe december elején: A gyerek nem tud olvasni. A szülő válasza: Azért jár oda, hogy megtanuljon. De, ennél súlyosabbak az alábbi kérdések. Hogyan fogja osztályozni a tanár azt a gyereket, akivel együtt tüntettek az utcán. Netán, hogyan fogja fegyelmezni? Eddig is túl szélesek a tanulók jogai (ezek sem új keletűek Magyar Bálint minisztersége óta, némely következményét, például tanulói vagy szülői atrocitást szeretnénk is felejteni), ez után mi következik? A gyerek vagy a szülő még durvábban kérheti számon a tanárt, most már az utcai támogatásukért is? Azt gondolom, ez valóban pedagógia!! Hiba lenne, erről elfeledkezni. A tüntetésen használt durva, nem egyszer obszcén beszédről és feliratokról sem! Sok tanár volt köröttük, de egy sem akadt, aki szólt volna, na, ezt mégsem! Ezután a tanárral is ilyen hangnemben fognak beszélni ezek a gyerekek?

A szakmai szervezeteknek a szakkérdésekkel kell(ene) foglalkozni, a szakszervezetnek az érdekképviselettel. Javaslatokat tenni a főhatóságoknak, tárgyalást kezdeményezni, visszamászni az ablakon, ha az ajtó zárva van. Természetesen, a tárgyalások során kompromisszumokat is kell kötni, miközben kitartanak az alaptevéseik mellett, elvárva a partner kompromisszum készségét is. Természetesen, vice versa.

Valamely probléma kapcsán én szeretem megkérdezni magamtól, hogy mit mulasztottam, hogy ez a helyzet előállhatott. Meggyőződésem, hogy a pedagógus szakmai és szakszervezeteknek is innen kellene kiindulni.

Mi, civilek ezért kezdeményezzük ezt a beszélgetést. Szeretnénk feltárni a hiányosságokat, a nehézségeket és a lehetséges megoldásokat. A beszélgetésben részt vevők gyakorlott pedagógusok. Nyilvánvalóan beszélünk a tanárhiányról, a kontaktórákról és a munkaidőről, a számonkérés, a fegyelmezés és példamutatás fontosságáról, a tovább- és átképzésről, a pedagógus életpályáról, és nem utolsó sorban a fizetésekről.
Tesszük azért, hogy hozzájáruljunk a társadalom tudásszintjének és erkölcsi tartásának emeléséhez. Nem szeretnénk megfeledkezni annak tudatosításáról sem, hogy a hangerő, arrogancia nem pótolja egy kisebbség érdekérvényesítő képességét a többséggel szemben. Persze, ha a többség is vállalja, hogy hallatja szavát.

Minden érdeklődőt szertettel várunk 2023. április 20-án 17.30-tól a Tudomány és Technika Házában.

Dr. Lengyel Attila
a CÖF Klub Miskolc elnöke

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs