Az Európai Unió elvtelen vergődése – Meghívó kihelyezett Civil Akadémiára

Szerző: civilek.info

CIVIL

fricz tamás

Június 19-én 18 órakor Civil Akadémiát tartanak a miskolci Tudomány és Technika Házában, vendég Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója, a CÖF-CÖKA szóvivője, a CÖF Klub Miskolc tiszteletbeli tagja lesz.

Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért központ kutatási tanácsadója, a CÖF-CÖKA szóvivője, a CÖF Klub Miskolc tiszteletbeli tagja rendszeres meghívott szakértője, politikai tájékozódási iránytűje a CÖF Klub Miskolc szellemi honvédőinek.

„Tavalyi találkozónkon azt kérdeztük, hogy az Európai Parlament újraválasztása megadja-e a lehetőséget az eredeti célokhoz való visszatérésre. Azóta tudjuk, hogy félelmünk nem volt alaptalan: bár a szuverenista pártok javítottak támogatottságukon, de domináns politikai erővé nem tudtak válni.

Az EP vezetői még vehemensebben fogadtatják el azokat a direktívákat, amelyek lehetőséget nyújtanak továbbra is az illegális migráció legitimálására, a genderideológia, az LMBTQ életforma elfogadtatására, elterjesztésére.

Minden logikát és gazdasági racionalitást félredobva az ukrajnai háború tovább folytatásának elkötelezettjei, sőt a közvetlen beavatkozásra is készek lennének Oroszország legyőzése reményében. Tűzzel-vasal fel akarják venni az EU-ba Ukrajnát, amely ország egyetlen tagsági kritériumnak sem felel meg. A magyar közvélemény zöme – láthatóan – ellenáll ezeknek a törekvéseknek, és bízva a VOKS 2025 során is érvényesülő többségi akaratban, reméljük, hogy az EU más tagállamainak állampolgárai is követik példánkat. A hitleri fasizmust idézve lábbal tiporják az általuk nálunk oly annyira féltett jogállamiságot Lengyelországban, és pénzelik azokat az erőket Európa szerte, amelyek zajos felforgató tevékenységükkel próbára teszik a szuverenista államok kormányainak/karhatalmainak tűrőképességét. Hazánkban különösen hangosak ezek az NGO-k és politikai tömörülések, minden bolhából elefántot csinálnak, a többség pedig türelmesen viseli az ebbéli randalírozásokat.

A Föld bolygón folyamatosan robbanásig feszült a helyzet. Jelenleg közel 30 háború zajlik a Földön, melynek zömében az USA részes, szerintük a béke garantálása érdekében. Ukrajnában egy olyan fegyveres harc zajlik, amelyet elsősorban az USA és akkori hűséges vazallusi, az Európai Unió vezetői provokáltak ki. Az Amerikai Egyesült Államok nem riad vissza a szövetségesei politikai és gazdasági zsarolásától sem, hogy a háborúba a NATO–törekvések által belekényszerített egyik potenciális ellenfelét, Oroszországot térdre kényszerítse. Sajnos, közben Európát egyre inkább a súlytalanságba taszítja azáltal, hogy belekényszeríti a háborúba való közvetlen részvételre is. Csak remélhetjük, hogy a zsidó állam az USA támogatásával nem viszi túlzásba Irán provokálását.

Napjainkban az ukrán-orosz háború a béketárgyalások formális megkezdése ellenére is változatlan intenzitással zajlik, sőt, hatását most már Európa teljes népessége megszenvedi, nem beszélve Kárpátalján kilátástalan helyzetben élő magyar testvéreinkről. Ennek ellenére az EU ostoba és szervilis vezetői a Trump-féle USA béketörekvései ellenére a háború folytatását erőltetve támogatja az ukrán nacionalizmust. Béke-kezdeményezések szinte csak Magyarország, Szlovákia és a Vatikán részéről hangzanak el, melyeket rendre elhallgattatnak. Így működik ez a következmények nélküli, elvtelen világ, hivatkozva vendégünkre, Fricz Tamásra.” – írja felvezető ajánlójában a CÖF Klub Miskolc.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak 2025. június 19-én (csütörtökön) 17.30-tól a Tudomány és Technika Házában (Miskolc, Görgey A. u. 5.)

Kérdések előzetesen is elküldhetők e-mail válaszlevélben, de szóbeli kérdésre is lehetőséget adnak.

A találkozó résztvevői egyben egy miskolci ősbemutató részesei is lesznek.

Fotó: Civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004