Az Európai Tanács korábbi elnökét, Donald Tuskot miniszterelnöki hatáskörének túllépésével gyanúsítják egy 2014-es ügy miatt, aminek következtében szénipari cégek jutottak volna előnyhöz. A nyomozás nem tesz jót a választásokra készülő pártjának, a Polgári Platformnak.  

Az egykori lengyel miniszterelnök, az Európai Tanács korábbi elnöke, Donald Tusk ellen nyomozást indított a lengyel ügyészég egy 2014-es eset miatt.

A tavaly márciusban a magyar ellenzék kampányzáró rendezvényén is megjelenő – és a baloldalt nyíltan támogató – Tuskot azzal gyanúsíthatják, hogy túllépte miniszterelnöki hatáskörét,

aminek eredményeképp bizonyos kőszénforgalmazással foglalkozó vállalatok előnyhöz juthattak. Az ügyben érintett cégben érdekeltséggel rendelkező Marek Falenta a Gazeta Wyborcza című lapnak elmondta:

minisztériumi körökben rá akarták venni, hogy adja el a vállalkozását, ám ő „nem állt kötélnek”, így a lengyel titkosszolgálat megjelent cégénél, a vezetőséget pedig őrizetbe vették.

Falenta magánvádas eljárást kezdeményezett Donald Tusk ellen, és feljelentést is tett az ügyészségen.

Mivel Lengyelországban választásokat tartanak fél év múlva, roppant kellemetlen lehet az ügy pártja, a liberális-konzervatív Polgári Platform, valamint Donald Tusk számára is. Az Európai Tanács egykori elnökének nem kell személyesen megjelennie a tárgyaláson, ám a hatóságok kihallgatják majd – írja a lengyel Polityka című hetilap.

Forrás: polytika.pl. / hirado.hu

Fotó: MTI/PAP/Adam Warzawa