A Rákóczi Szövetség nemzeti összetartozás napi utazási pályázatot hirdet középiskolásoknak!
A szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a program célja, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg a nemzeti összetartozás napjáról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több élmény, kapcsolat szövődjön a magyar diákok, tanárok és iskolák között.
A pályázat a hagyományoknak megfelelően lehetőséget teremt arra, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen.
A pályázaton 300 ezer forint értékű utazási kerettámogatás nyerhető el, az utazók számától és a megtett távolságtól függően.
Az online pályázati adatlapok beérkezésének
határideje május 22-e, hétfő, az utazásokat, kirándulásokat május 29. és június 9. között kell megvalósítani.
A pályázatra bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhet, de a pályázati elbírálásnál előnyben részesülnek azok az iskolák, ahol középiskolai szervezete működik a Rákóczi Szövetségnek.
A pályázati online űrlap ide kattintva elérhető.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Rákóczi Szövetség/illusztráció