A napokban megnéztem azt a darabot, amelynek egy ügynökség – vagy egy annak látszó valami – letiltotta a Thália színházban a felújított előadását. Az az érzésem, hogy a színdarab abszurditását a valóság messze felülmúlja…
A darab címe: A nagy kézrablás (A Behandling in Spokans). Kálomista Gábor, a színház ügyvezető igazgatója is beleállt a kihívásba: „OK, pereljenek be, de a műsor marad” (Erről itt írtunk).
A drámát, melynek műfaja álhorror-abszurd bohózat Martin Mcdonagh jegyzi , akit jól ismerünk az Oscar-díjakat besöprő Három óriásplakát Ebbing határában című filmjéről, illetve a szintén világsikert arató, legutóbbi, a Sziget szellemei című alkotásáról. A történet viszonylag egyszerű: egy pszichopata (Carmichel/Csőre Gábor) – akinek ifjúkorában hat suhanc egy vonattal levágatta a kezét, majd a levágott kézzel búcsúzóul visszaintegettek neki – hirdetést ad fel, hogy keresi levágott testrészét. Két link alak, egy fiú meg egy lány (Toby/Jámbor Nándor, Marilyn/Bakonyi Alexa) erre ellop a természettudományi múzeumból egy ilyen kiállított kézfejet, hisz kereshetnek vele 500 dollárt. Aztán persze bonyolódik a dolog, mert a pszichopata fehér, a kéz meg fekete, nem nagyon illik össze (finom célzás?), ezért aztán Carmichel odabilincseli őket a radiátorhoz. Egy hazugság menti meg a furcsa párt, miszerint összetévesztették a kezeket és véletlenül rosszat hoztak el, a hiteles kézcsonk otthon maradt, a hűtő tetején.
Carmichel megfenyegeti őket, majd elindul érte és innen tovább szövődik a négyszemélyes történet. Egy magányos, elidegenedett, sorsát a hülyeségig sztoikus bölcsességgel viselő motel-alkalmazott (Mervyn /Tamási Zoltán) is beszáll a sztoriba. Hamvas Bélával szólva mindenki eléggé odakozmált karakter. Nos, nem mesélem tovább, inkább nézzék meg Önök is, igazán ajánlom!
De miért is ajánlom? Mert
olyan konfliktusok sejlenek fel az abszurd szituációkban, melyek korunk égető problémáira hívják fel a figyelmet. A feketék és fehérek harca, a woke, az LMBTQ, az elmagányosodás, a drog, a prostitúció, az emberek – gyerekek és felnőttek – lelki megzakkanása, gyilkosságok, iskolai terror, sivár családi kapcsolatok… És mindez fekete humorral fűszerezve.
A párbeszédek Tarantino és Guy Ritchie figuráit idézik, a bűnügyi történetben mintha a Sin City és a Csupasz pisztoly filmek világa találkoznának egymással… A meglehetősen szabad szájú „antihősök” gyakran használják a nigger, néger kifejezést is, melyre igencsak ugranak manapság a BLM harcosai.
A fekete komédia története a valóságban is folytatódik, mintha lelépett volna a színpadról a darab. Azért perelik ugyanis a Tháliát, mert a fűneppert játszó színész nem afroamerikai, hanem egy feketére maszkírozott fehér. Szóval ez a legnagyobb problémájuk az „új vallás” képviselőinek. Nem is értem, miért kell mindenkit befeketíteni (bocs)!?
A woke dramaturgiája szerint Jézus fekete volt, Boleyn Annát is sötét bőrű színésznő viszi színpadra, Otelló sötét maszkja miatt is kitört a balhé, míg a Kis hableány, Ariel címszerepét a színesbőrű Halle Bailey alakítja a Disneynél, amitől annak rendje és módja szerint fel is bolydult a közösségi média: ugyan, hogy lehet egy tenger fenekén lélegző és éneklő, félig hal, félig ember lény bőre fekete? Legutóbb pedig Kleopátra sötétült el: a fáraónőt csakis a rasszisták tarthatják fehérnek!
Hazánkban legutoljára Gerswin: Porgy és Bess története „rázta meg” durván a közvéleményt, amikor is Ira Gerswin, a szerző testvére tiltotta meg, hogy blackface technikát alkalmazzanak. Az volt a kikötés, hogy csak színesbőrűek játszhatják a szerepeket.
Ókovács Szilveszternek az a mentőötlete támadt, hogy az énekeseket megkérte, hogy az előadás idejére nyilvánítsák identitásukat a felszólításnak megfelelő módon afroamerikainak. Kissé kurucos, de hatékony lépés!
Szóval, a nagy emancipáció jegyében zajlik a történelem átírása. Az ikonikus alakok jellemzően színesben inkarnálódnak lehetőleg multi-kulti térben, míg a fehérek a rossz, maradi, elnyomó figurákat alakítják. Hogyan is merészkedhet egy rendező odáig, hogy egy színészt sötétre maszkírozzon, hiszen ez a woke értékrendjében a fehérek érdekében történő pozitív diszkrimináció! Hát még mit nem! Maradjanak csak fehérek és céltáblái a gyűlöletnek! Mégis, akkor most ki is a rasszista? Ki integet, kinek a kezével és mit?
A haladárok és politikusaik szankcionálják, ha az LMBTQ nem szivároghat be az iskolákba, ha a nemváltó műtétjeikről nem dönthetnek a kiskorúak, ha a transzok nem indulhatnak a női sportban, nem telepedhetnek be a női börtönökbe vagy ha a női mosdóban nincsenek piszoárok. Ilyesmiért egy egész ország kenyerét hajlamosak elvenni!
Az az érzésem, hogy a színdarab abszurditását a valóság messze felülmúlja…
Kép forrása: Facebook
