Több ezer életpárti tüntető csatlakozott hétvégén ahhoz a felvonuláshoz, amelyet a meg nem született gyermekek védelméért rendeztek Rómában.

Szombaton életpárti olaszok ezrei vonultak végig Róma utcáin, hogy arra biztassák a várandós anyákat: „válasszák az életet” születendő gyermekük számára. A Catholic News Agency fotóin megörökített menet magáért beszél: az élén fiatal felnőttek, akik a „Demonstration for Life”, azaz az Élet menetének élén azt hirdetik transzparenseiken:

„Az életet választjuk.”

Az eső ellenére szép számmal megjelent családok és támogatók vonultak – minden korosztály képviseltette magát az ünnepélyes meneten. Ünnepélyes, hiszen a táblák, léggömbök és zászlók azt hirdetik: minden emberi élet értékes. A felvonulók arra is figyelmeztettek: meg kell fékezni az abortuszok végzését.

Massimo Gandolfini idegsebész, az életpárti tüntetés vezető szervezője a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a menet nem csupán a meg nem született életek kioltása ellen emelte fel a hangját, hanem minden emberi élet védelmében: ellenzik a terhességmegszakítást, az eutanáziát és a béranyaságot is, hiszen a gyermek érdekei mindennél előbbre valók.

Gandolfini elmondása szerint nem tagjai semmilyen politikai szerveződésnek. Mint fogalmazott, az ő „politizálása” az élet, a természetes család, valamint a szülők oktatási szabadságának védelméig terjed. Szervezete azt szeretné elérni, hogy Olaszország nemzeti ünnepet hozzon létre a meg nem született babáknak és növelje a rászoruló várandós anyák támogatását, hogy kevesebben kényszerüljenek a gyermekük életének kioltására.

Olaszországban az abortusz 90 napig bármilyen indokkal megengedett, de később is engedélyezik minden olyan esetben, amikor fennáll az anya testi, vagy lelki egészségi kockázata, esetleg a születendő baba fejlődési rendellenességének esélye. Az országban 1978-ban legalizálták az abortuszt, de sok orvos még mindig nem hajlandó azt elvégezni a túlnyomóan katolikus országban. Tavaly választották meg az első női olasz miniszterelnököt, Giorgia Melonit. A katolikus, életpárti politikus egy márciusi interjúban azt mondta, szeretné, ha a kormány több pénzügyi támogatást nyújtana a nehézségekkel küzdő várandós anyáknak, hogy „ne maradjanak le a gyermeknevelés öröméről.”

Forrás: vasarnap.hu

(Címkép: Catholic News Agency)