A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott hagyományőrző ünnep a magyarság legnagyobb, történelemformáló őseinek állít emléket 2011 óta. Idén ezt a rendezvényt Erdélyben is megszervezik.

Az Ősök Napja alkalom, hogy méltósággal a magyarság saját dicső történelmének legfényesebb fejezeteiről, a hun birodalom európai fennállásáról, a honfoglalásról, a pozsonyi csatáról, mutat rá a szervező.

„Az anyaországi példát követve elhatároztuk, hogy több évtizedes letargia, és szétszakítottság után, most a közöny falait együtt ledöntve, széles összefogással megvalósítjuk az Erdélyi Ősök Napját! Célunk, hogy mostantól minden évben, Erdélyben is, méltósággal ünnepelhessen együtt a Kárpát-medencei magyarság, ahol közösen emlékeznek a magyar nemzetrészek a legnagyobb közös őseire, Atilla hun nagyfejedelemre, Álmos nagyfejedelemre, Árpád vezérre és saját nemzetségeik, családjuk őseire is” – közölte a szervező, Kozma Albert unitárius lelkész.

Az első Erdélyi Ősök Napját július 7-e és 9-e között a Kovászna megyei Bölön község határában szervezik meg.

„Az erdélyi és az összmagyar összefogás egy fontos újabb mérföldköve lehet ez a közös ünnepünk, amelynek méltó megvalósításához széleskörű összefogásra van szükség, s amelyre várjuk minden tettre kész testvérünket” – mondta el Kozma Albert, aki szerint a rendezvény helyszíne egy 67 hektáros legelő, ahová a szervezők mintegy 10 000 látogatót várnak.

Az Erdélyi Ősök Napja Ünnep alkalmával a legkiválóbb magyar hagyományőrző csapatok egész sora vállal szerepet az ünnep megvalósításában. Erdély és a Kárpát–medence minden részéről érkező hadi hagyományőrzők, lovasok, íjászok, hagyományőrző sportolók, kézművesek, táncosok, zenészek együtt teszik majd felejthetetlenné az ünnepet.

Az ünnep főbb program elemei:

  • A magyar honfoglalás korát idéző lovas és gyalogos harci bemutatók,
  • Seregszemle (a hun, avar és honfoglalás-kort idéző hadi viseletekben)
  • Székely hadtest felvonulása
  • Jurtatábor
  • Ősök sátra – kiállítás
  • Nomád viselet és fegyverbemutató
  • Nomád hadi vívás, lándzsavívás, íjászverseny
  • Kézműves foglalkozások
  • Szertűz, táltosdobolás
  • A színpadon zenei és néptánc programok
  • Kézműves vásár
  • Gyermekfoglalkoztató, lovagoltatás, íjászat

Marosvásárhelyi Rádió