Sokan külföldre menekültek, sokan bujkálnak, mégsem állt le a kárpátaljai magyar kulturális élet.
Ki gondolta volna, hogy nem csak 1–2 hétig fog tartani a háború? Ehhez képest már csaknem 500 napja dúl – ezzel kezdte a beszámolóját Dupka György kárpátaljai író, politikus, kultúraszervező, történész a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében szervezett beszélgetésen, a Bulgakov kávéházban, ahol Demeter Zsuzsa, a Helikon szerkesztője kérdezte a nehézségeikről. Megjegyezte: nem menekültként jött, hiszen a 60 év fölöttiek szabadon átkelhetnek Ukrajna határain, a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiak azonban nem hagyhatják el az országot, hiszen a háború miatt folyamatos a sorozás. Bár Dupka 71 éves, olyan is megtörtént vele, hogy ötször igazoltatták egy útja során, annyira vadásszák a katonajelölteket.
Ennek megfelelően a menekülési praktikák is egyre változatosabbak:
sok hadköteles férfi bujkálni kénytelen – olyan ismerősei is vannak, akik már egy éve nem mentek ki az utcára –, sőt sokan őszre festik a hajukat, hogy elkerüljék a sorozótisztek figyelmét.
Félelem ereszkedett a tájra, jegyzi meg Dupka, aki szerint az sem járt jól, aki elmenekült az országból, amíg tehette, hiszen hátrahagyta a családját, ha pedig hazamerészkedik, büntetésül azonnal a frontra viszik.
A háború nem pihen:
Ukrajnában naponta 500-an halnak meg a harcokban, mostanra már Kárpátaljának is 70 halottja van hetente.
És bár a háborút a maga fizikai megnyilvánulásában szerencsére nem látják, hiszen tőlük 2000 kilométerre dúlnak a harcok, de így is mindenre kiterjed a hatása, így a kulturális életre is. Mégsem adják fel a küzdelmet: „Kárpátalján a háborúban sem hallgatnak a Múzsák”,
az Együtt című irodalmi folyóiratuk például a háború kitörése óta is hiánytalanul megjelenik,
még akkor is, ha többen külföldről dolgoznak be az interneten keresztül.
Arra is kitért, hogy a 150 ezres kárpátaljai magyarság a háború miatt ismét nagyon megérzi a fogyást. Korábban a rendszerváltás után volt egy nagyobb kivándorló hullám: akkor legalább 15–20 kárpátaljai író is elhagyta az országot, majd 2001 környékén volt egy második ilyen hullám, amikor az ukrán gazdaság válságba került, és sokan a megélhetésüket féltették. A harmadik nagy kivándorlási hullám gyakorlatilag már 2014-től zajlik, hiszen már akkor elkezdődött ez a konfliktus, csak tavaly csapott át totális háborúba.
Most is az a legnagyobb probléma, hogy az emberek elvesztették a jövőképüket,
különösen azok a családok, ahol fiatal fiúk vannak: őket igyekeznek még a 18. születésnapjuk előtt elvinni az országból.
A másik stratégia a fiatal férfiaknál, hogy az egyetemekre menekülnek. Az Ungvári Egyetem történelem szakára – ahol maga is tanít – például 5 volt orvosis diák is jelentkezett az utóbbi időszakban, a törvény értelmében ugyanis azokat, akik még az egyetemi tanulmányaikat végzik, nem viszik el a frontra.
Dupka egyik fia is újra egyetemista lett, a másik fia Budapesten dolgozik, és bár honvágya van, nem jöhet haza, a legkisebb, 9 éves fiát pedig azért készül Budapestre küldeni, hogy ne az óvóhelyen ücsörögve vesztegesse a tanulásra szánt idejét, ha a légvédelmi szirénák megszólalnak.
A nyelvtörvény katasztrofális hatásai
Dupka György egyébként többször is volt tartományi képviselő, az ő nemzedéke harcolta ki a kárpátaljai kétnyelvűséget,
ez azonban az új ukrán nyelvtörvénnyel ismét veszélybe került.
Ha ugyanis bevezetik, akkor gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozzák a kisebbségi kultúrát. A törvény például arról is rendelkezne, hogy ha Ukrajnában megjelenik egy magyar könyv 500 példányban, akkor ugyanannyi példányban ukránul is ki kell adni, függetlenül attól, hogy van-e erre anyagi forrás vagy kereslet.
Mindezt úgy, hogy Ukrajna a rendszerváltás óta egy fityinggel sem támogatta a kisebbségi kultúrát,
minden intézményük, a könyv- és folyóirat-kiadásuk is a magyar állam támogatásától függ. Mostanra 3–4 újság maradt meg a korábbi 10–15-ből, Dupka pedig elmondta: tiszteli az újságírókat, akik „nem dobták be a rongyot”.
A nyelvtörvény különben az oktatásban is katasztrofális következményekkel járna: bár a magyarok őslakos kisebbségnek számítanak, csak érettségiig lenne lehetőségük az anyanyelvükön tanulni, az „európai kisebbségeknek”, mint a lengyelek, viszont már csak 1–4. osztályban.
Ukrajnában különben több mint 200 ezer román is él, ebből mintegy 30 ezren éppen Kárpátalján,
így most igyekeznek összefogni a helyi románokkal, hátha így, Magyarország és Románia támogatásával a hátuk mögött, sikeresebben küzdhetnek az érdekeikért.
A háború természetesen megjelenik az ukrajnai tollforgatók legújabb műveiben, sőt Kárpátaljai magyarok a háború árnyékában címmel egy antológiát is szeretnének összeállítani. Arra azonban nagyon oda kell figyelniük, nehogy a többségieknek nem tetsző, Ukrajna-ellenesnek bélyegezhető dolgokat írjanak a műveikben – tavaly például Dupka és felesége mintegy 2 órát volt kénytelen beszélgetni az ukrán titkosszolgálat egyik tisztjével, aki kerek perec megmondta nekik, hogy „fogják vissza magukat”.
Dupka ugyanakkor egyértelművé tette, semmi olyat nem képviselnek, ami Ukrajnát veszélyeztetné, hiszen
elítélik a háborút, elítélik az orosz agressziót
– elvégre nem Ukrajna támadta meg Oroszországot.
Dupka György azt is kifejtette, hogy nem ért egyet a Puskin- és Tolsztoj-szobrok ledöntésével, hiszen nem az egyetemes kulturális értékek pusztításával kellene védekezni az orosz agresszió ellen, mint ahogy azt is sajnálatosnak tartja, hogy az ukrán könyvtárak bezúzzák az orosz könyveket, a rádiók, televíziók archívumából pedig megsemmisítik az orosz nyelvű anyagokat.
A végszó mégis pozitív volt: Dupka György szerint a kárpátaljai magyarok minden nehézség ellenére megpróbálnak kitartani, és szembenézni a rájuk nehezedő nyomással.
Sok sikert kívánunk nekik!
Kiemelt kép: Főtér
