A Honvédelmi Minisztérium szerint már nem aktuális az a fegyvervásárlási szándék, amelyet egy amerikai szenátor, saját állítása szerint „blokkolt”.

Megvétózott egy 735 millió dollár értékű fegyvereladást Magyarország számára James E. Risch amerikai szenátor, Ezt maga a külügyi bizottság republikánus vezetője tette közzé, aki a Washington Postnak azt mondta: Magyarországnak be kell engednie Svédországot a NATO-ba, ha szeretne hozzájutni a fegyvercsomaghoz, amely 24 HIMARS rakétaindító üteget, valamint több mint 100 rakétát tartalmaz a hozzájuk tartozó alkatrészekkel és támogatással együtt.

„Egy ideje már közvetlenül kifejeztem aggodalmaimat a magyar kormánynak azzal kapcsolatban, hogy nem halad előre a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló szavazás” – mondta Risch.

„Most június van, és még mindig nem történt meg, ezért úgy döntöttem, hogy az új amerikai haditechnikai eszközök eladása Magyarországnak felfüggesztésre kerül” – tette hozzá.

Minden jelentős fegyvereladáshoz engedélyre van szükség a szenátus és a képviselőház külügyi bizottságainak illetékeseitől azelőtt, hogy az eladást a külügyminisztérium nyilvánosan bejelentené. Risch kifogása megakadályozza, hogy a külügyminisztérium továbbléphessen az értékesítési folyamatban.

A helyzetet azonban árnyalja, hogy a Honvédelmi Minisztérium reagált Risch bejelentésére. A tárca szerint az ügy idejétmúlt, mivel az előző kormányzati ciklusban a beszerzésekért felelős kormánybiztos levélben kért információt a HIMARS-rakétarendszerekre vonatkozóan, 2022. márciusi ajánlattételi határidővel. Erre a levélre válasz az amerikai féltől nem érkezett, a tárca az ügyet ezzel lezártnak tekintette.

Mandiner.hu