Taroltak a magyar filmek az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál szombat esti díjkiosztóján.

Gauder Áron A Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a 27 című magyar-francia koprodukció Buda Flóra Anna rendezésében pedig a fődíjat, az Annecy Kristályt érdemelte ki a rövidfilmek versenyében a világ egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecyban.

A június 11. és 17. között megrendezett animációs filmfesztiválon 112 országból 3370 nevezés érkezett. Ezek közül az idén rekordszámú, 11 egész estés alkotás versenyezhetett a fő versenyben, ahol A Kojot négy lelke című alkotást a második legfontosabb díjjal jutalmazta a háromtagú nemzetközi zsűri.

A rendező előző filmjével 2005-ben elnyerte az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját, akkor a Novák Erikkel közös Nyócker! című vígjátékért.

„Tizennyolc év után csináltam újra filmet, és az, hogy mindkét filmem idáig eljutott, hatalmas örömet jelent. Ma este kicsit megnyugodtam, 12 évesen nemhiába határoztam el, hogy rajzfilmes leszek”

– mondta a rendező az MTI-nek a díjkiosztó után.

Gauder Áront gyerekkora óta inspirálja az indián kultúra, és Cseh Tamással való megismerkedése még közelebb vitte őt ehhez a világhoz. A legendás dalszerző a magyar indián-amerikai kultúrkör atyja volt, s egy kötetnyi indián népmesét fordított le. A rendező e történetek feldolgozására vállalkozott A Kojot négy lelke című legújabb animációs filmjével. A Bereményi Gézával közösen írt forgatókönyv az indiánok teremtésmítoszán keresztül az egész emberiség előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet és felteszi a kérdést, hogy vajon sikerül-e mindannyiunknak megtalálnunk a helyünket az élet nagy körforgásában, amíg nem késő.

Gauder Áron alkotása a Cinemon Entertainment gyártásában a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, producere Temple Réka. A Kojot négy lelkét április végén láthatta először a nemzetközi közönség a floridai Sunscreen fesztiválon, utána az Arizona Film Fesztiválon, ahol a különleges animáció elnyerte a zsűri különdíját.    Az alkotás közönségdíjat nyert a csehországi Anifilm nemzetközi fesztiválon.

Az annecy-i fesztivál ideje alatt nyolcszor vetítették nagy sikerrel a magyar filmet, valamennyi vetítésen teltház volt.

„Érezni lehetett, hogy tetszik a film a közönségnek, de nagyon erős mezőny volt 11 alkotással, így nem is számítottam díjra”

– mondta a rendező.

A Kojot négy lelke néhány órával korábban szombaton Ázsia legnagyobb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi fesztiválján Sanghajban elnyerte a legjobb animációs film díját.

„Elképesztő, hogy egyszerre kapta meg a film ezt a két díjat, még le ülnöm, és fel kell fognom, hogy mi is történt az elmúlt órákban”

– tette hozzá a rendező.

A klímaválság kérdéseit feszegető, különleges látványvilágú indián mesét a film egy kerettörténetbe helyezi, amelyben az olajvezetékek miatt kerül szembe egymással egy nagyvállalat és az őslakosok. Az animáció Kojot kalandjain keresztül hozza közel a nézőkhöz az indián bölcsességet, és rávilágít arra, hogy a múlt tapasztalataira építve érdemes a jobb jövőért küzdeni.

A hivatalos program nagyjátékfilm versenyében az Annecy Kristály elnevezésű fődíjat a Linda veut du poulet! (Linda csirkét akar!) című francia vígjáték érdemelte ki.

A rövidfilmek versenyében a legjobbnak a 27 című magyar-francia koprodukcióban készült animációs kisfilm bizonyult, Buda Flóra Anna rendezése, amely előző nap megkapta a legjobb rövidfilmzenének járó díjat is.

A 27 című rövidfilm májusban a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a rövidfilmek versenyében elnyerte az Arany Pálmát, tíz nappal ezelőtt pedig a budapesti 11. Friss Hús fesztiválon megkapta a legjobb magyar animációs filmnek járó elismerést.

„Elképesztő érzés, nem tudok szóhoz jutni, hogy az egyik legjelentősebb animációs fesztivál ekkora visszajelzést adott ennek a filmnek és az egész csapatnak”

– fogalmazott Buda Flóra Anna a díjkiosztót követően az MTI-nek.

Arra kérdésre, hogy szerinte mi lehetett az, ami egyszerre érintette meg a cannes-i, az annecy-i és a budapesti fesztivál zsűrijét, a rendező elmondta: valószínűleg az önéletrajzi ihletésű kockázatos történet őszinte és sebezhető tartalma.

Az animációs kisfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. A film hangmérnöke Lukács Péter Benjámin.

A Contrechamp elnevezésű válogatásban a zsűri díját nyerte el a Tomi, Polli és a Ház Szelleme című cseh-szlovák-magyar koprodukció, amely Filip Posivac cseh rendező első egész estés mozifilmje. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült családi mesefilm vezető animátora Papp Károly Kása, hangmestere Lukács Péter Benjámin, zeneszerzője Balázs Ádám volt.

A 47. Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál a rekordok seregszemléje volt: az idén 103 országból több mint 15 ezer akkreditált vendég érkezett az alpesi francia városba, ami 19 százalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest, ami szintén rekordot döntött.

MTI

Kiemelt kép: Képernyőfotó