Mert ugye eszelősen gyűlölik. Persze ez bonyolult, hiszen az összes ott nyaral. Szinte mindnek jutott egy nyaralócska valahol a felkapottabb helyeken, akkor, amikor már nem volt ciki birtokolni a polgári csökevényektől elrabolt ingatlanokat egy belpesti értelmiségi családnak.

Nekünk például úgy nincs nyaralónk a Balatonon, hogy volt, csak jöttek a kommunisták, aztán már nem volt. Aztán pár száz méterre épített egy 12 négyzetméteres viskót a vidékre száműzött tanítónő dédnagyanyám, hogy élete végéig nézhesse, hogy mások laknak benne.

Mert ugyebár a Balaton a dolgozóké lett. Persze maximum szakszervezeti beutalóval.

A Balatont a diktatúra kedvezményezettjei foglalták el, építették körbe, az ő kedvükért és kényelmükért betonozták le a partot és az ő vagyonuk, vagyis a közvetlen vízkapcsolattal rendelkező villáik védelmét szolgálja a vízszint szabályozása. A tartalékolt víz, vagyis magasabb vízállás esetén ugyanis még a végén befolyna a víz a villáikba, amelyeket egyébként általában illegálisan, féllegálisan, politikai erőből építhettek a partra, pontosabban a feltöltött tómederbe.

Volt olyan ősbalatonos ismerősünk, aki abban a hitben töltötte a telet, hogy tóparti nyaralója van, ami egyébként annyira kicsi volt, hogy fel sem keltette az elvtársak érdeklődését. Aztán májusban lementek a szokásos part- és nyaraló karbantartásra, döbbenten tapasztalták, hogy a tópartjuk helyén utca van, az utca túloldalán feltöltött tómeder, azon telkek és épülő nyaralók, amelyek egy kicsinyég nagyobbak, mint az övék. Az uralkodó osztály ugyebár.

Kinek volt legálisan pénze a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején nyaralót építeni?

Na, kinek?

Becsületesen keresett pénzből ott egyetlen liberálisnak, baloldalinak nincs nyaralója, birtoka, háza, az tuti. Na de akkor miért is gyűlölik a liberálisok a Balatont?

Trükkös válasz lesz. Az ellenzéki újságokban nem csak azért jelenik meg minden évben százas nagyságrendű cikk arról, hogy a Balaton mennyire drága és szar, és például mennyivel jobb a horvát tengerpart, mert a horvátok megfizetik őket, hanem mert zavarja őket a középosztálybeli tömeg a Balatonon. Nem csak az általuk brutálisan lenézett prolikkal, melósokkal nem akarnak vegyülni, hanem a középosztállyal sem.

A Balaton ugyanis szerintük az övék, nekünk egyszerű embereknek tulajdonképpen nem is szabadna nyaralni, nem termelünk mi ahhoz eleget. Az elitnek megvannak a maga jogai ugyebár, például a prolimentes nyaralás, Fidesz szavazót meg aztán végképp nem akarnak látni.

Tudat alatt ez fejeződik ki ebben az állandó fikázásban:

Én az érdemeim, az intellektuális felsőbbrendűségem miatt külföldről, belföldről egyaránt jól megfizetett értelmiségi örököltem a nagypapiéktól egy nyaralót, ami egyébként valami külföldre távozott hasznos emberé volt, de én örököltem, mert a papi, nagypapi, még tehetségesebb családokban a nagymami is, valami három betűs szervezetnél szintén kiváló munkaerő volt, nehogy már a tömegben kelljen furakodnom, amikor kipihenem a 9 hónapnyi szellemi munka fáradalmait.

Eleve ezek nem szeretnek magyarok között lenni, lehet, hogy a Balatont sem szeretik igazán, csak rohadtul zavarja őket, hogy a magyarok ott jól érzik magukat, sőt egyáltalán az, hogy a magyarok bárhol jól érzik magukat.

Nehogy már valami Magyarországon jó legyen.

PS

Kiemelt kép: Fortepan / Wettstein Domonkos