A Rákóczi Szövetség táborainak lényege a közösségépítés – emelte ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborban hétfőn tett látogatásán. Fülöp Attila szerint a táborok arról szólnak, hogy ott „az ember megtanul élni és szeretni az életet”.

Az államtitkár az I. Összmagyar középiskolás tábor résztvevőitől ugyanakkor azt kérte, a barátkozás és a kikapcsolódás mellett segítsék egymást azzal, hogy a tábor ne csak az élet szeretetéről, hanem a magyar közösség megerősítéséről is szóljon. Emellett szeretné, ha az ország határain belül tanuló diákok segítenék azon társaikat, akiknek nem természetes a mindennapi magyar szó, és beszélgessenek a magyar kultúra rejtelmeiről.

Ez azért fontos, mert a rendezvényre több olyan gyermek érkezett, aki csak egy-egy családtagjával tud magyarul beszélni és a magyar kultúráról legfeljebb az iskolában hallhat – jegyezte meg az államtitkár.

Fülöp Attila háláját fejezte ki a Rákóczi-tábor munkatársainak, hiszen a szövetség által szervezett több mint kéttucat táborba egész nyáron 31 országból összesen 12 ezer fiatal fog érkezni.

Minden gyermekvédelmi probléma legnagyobb nehézsége az, hogy az érintett gyermekek, fiatalok számára hiányzik az a kötőerő, amit valaki megtalál egy családban. „Ezt az erőt nem lehet sem pénzzel, sem intézményrendszerrel pótolni, ezért egy tábor jó alkalom arra, hogy a közösségi egymáshoz tartozást a résztvevők megéljék és e kapcsolataikat megőrizzék” – mondta.

Fülöp Attila arról is beszélt, hogy a magyar kormány az elmúlt időben rengeteg erőforrást és energiát fektetett a család- és a nemzetpolitikába. Ezzel azt próbálta meg elérni, hogy a közösségi kötődést minél több családban és fiatalban megteremtse, mert „ez a legfontosabb erőforrása a magyarságnak hosszú távon” – fűzte hozzá, kiemelve, hogy a kormány az egyházakra stratégiai partnerként is tekint.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, vasárnap 509 középiskolás érkezett Sátoraljaújhelyre az I. Összmagyar középiskolás táborba. A diákok jelentős része Magyarországról, a többiek a Kárpát-medence külhoni területeiről jöttek, mellettük 45 olyan fiatal is részt vesz a táborban, aki az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, Ausztráliából, Spanyolországból és Észak-Macedóniából érkezett.

Hozzátette, bíznak abban, hogy a táborban történt találkozások életre szóló élménnyé válhatnak, ezért a nyáron a nagy igény miatt további három összmagyar középiskolás tábort szerveznek, ahol a közösségépítő programok mellett kirándulásokon, sporteseményeken és csapatversenyeken is részt vehetnek a diákok.

MTI