A Székely Népviselet Napján sokan népviseletben mennek dolgozni, ügyeiket intézni, bevásárolni.

Szombaton tartják a csíksomlyói hegynyeregben az Ezer Székely Leány Napját, amelynek célja a székely népviselet népszerűsítése, a hagyományok őrzése.

A szervezők közleménye szerint a Székelyföld számos településének lakosságát megmozgató Ezer Székely Leány Napja a tömbmagyar térség egyik legfontosabb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. Az amatőr néptáncegyüttesek tagjai többnyire szekereken vonulnak Csíkszeredába és onnan a csíksomlyói hegynyeregbe.

Korodi Attila csíkszeredai polgármester a rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az Ezer Székely Leány Napja azon ünnepnapok egyike, amikor a székelyek viseletüket magukra öltve élhetik meg nemzeti identitásukat, önazonosságukat, büszkén tekinthetnek vissza őseik hagyatékára. Arra buzdította a város lakóit, hogy öltözzenek népviseletbe, és vegyenek részt a rendezvényen.

Az ünnepre hangolódás már pénteken, június 30-án elkezdődik a Székely Népviselet Napjával, amikor sokan népviseletben mennek dolgozni, ügyeiket intézni, bevásárolni.

Füleki Zoltánnak, a főszervező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes aligazgatójának tájékoztatása szerint az Ezer Székely Leány Napja szombaton 9 órakor a csíkszeredai Szabadság téren kezdődik. Itt gyülekeznek a résztvevők, majd rövid közös tánc után innen vonulnak a csíksomlyói hegynyeregbe, amely a csíksomlyói pünkösdi búcsú örökös helyszíne.

A Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti nyeregben 11 órától ünnepi szentmise lesz, majd a hagyományőrző néptánccsoportok előadása következik, a többi között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is színpadra lép.

Kísérőprogramként kézművesbemutatókat és -vásárt, mesterségbemutatókat, a gyerekek számára ügyességi játékokat tartanak. A Hargita együttes viselettárából összeállított népviseleti kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők, és a népviseleti divatsarokban egy-egy tájegység viseletét, fejdíszét fel is próbálhatják.

A rendezvény idei tiszteletbeli házigazdájaként Csíkszereda önkormányzata egy faragott székpárt ajándékoz a szerepet jövőre betöltő Csíkszentdomokos községnek, amelyet a templomukban helyeznek el, és esketéskor használnak.

A rendezvény részeként pénteken délután a csíkszeredai városházán bemutatják Daczó Katalin Ha ezer lány útra indul… A csíksomlyói Ezer Székely Leány Nap első éveinek krónikája című könyvét. A kötet a rendezvénysorozat 1931–1940 közötti időszakát tárja fel visszaemlékezések, korabeli újságcikkek, levéltári iratok és fényképek alapján.

MTI