Titanic és Titan – két tragédia, egy tanulság, írta friss Facebook-posztjában Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár.

Orbán Viktor közeli munkatársa egy felettébb érdekes párhuzamra világított rá. Nevezetesen, hogy 1912-ben a Titanic egy nagyratörő és vakmerő vállalkozásként olyat akart alkotni, amit korábban még senki: rekordidő alatt átszelni az Atlanti-óceánt.

„Nagyobb és erősebb akart lenni a természetnél, le akarta igázni az óceánt, és ezt nem átallott fitogtatni sem. Elsüllyeszthetetlennek mondták, sokan fennhéjázva hirdették: még maga Isten sem lenne képes elpusztítani. A Southamptonból induló luxus óceánjárón úszómedence, törökfürdő és squashpálya is állt az első osztályú utasok rendelkezésére. A történetet és annak végét – mint egy népmesét – jól ismerhetjük a 11 Oscar-díjat nyert James Cameron-filmből, Kate Winslet és Leonardo DiCaprio felejthetetlen alakításával” – írta Nagy János.

„2023-ban a Titan merülőhajó – még a nevével is – talán Istent akarta kísérteni, amikor milliárdos utasaival útnak indult a 3.821 méteres mélységbe. Magát mindenhatónak mondta, a természetet akarta legyőzni. Célja nem volt más, mint a Titanic hajóroncsának megtekintése, ám 500 méterrel a cél előtt egyszerűen összeroppant, utasai pedig azonnal szörnyethaltak” – emlékeztetett a tragédiára a szerző.

Rögtön fel is merül a kérdés: vajon illendő dolog-e egy sírhelyet turistaként látogatni? Világszerte sok temetőt látogathatunk érdeklődőként, gondoljunk csak a párizsi Père-Lachaise-re, az auschwitzi haláltáborra vagy épp a budapesti Fiumei úti sírkertre. Amíg mindezt tiszteletteljes érdeklődéssel tesszük, azt gondolom, senki ellen nem vétünk, mutat rá Nagy János.

A Titan – kísértetiesen hasonlítva a Titanicra – ugyanúgy meg akart hódítani valami olyasmit, ami az ember számára elérhetetlen. „A technika egyre nagyobb ívű vívmányaival egyre többet és többet akarunk. A magasságot és a mélységet is akarjuk. Ahogyan az ószövetségi Bábel tornya történetében: az ember bűnös törekvése, hogy ne ismerje el Istent, az égig érjen, és maga is olyanná akarjon válni, mint alkotója”.

Mi, emberek gyakran hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindenek felett állunk, minden hatalmunkban áll, sőt még az Istennél is okosabbak vagyunk. Pedig tudnunk kell: van nagyobb erő, mint az ember; nevezhetjük azt a természet erejének vagy a mindenható Istennek. Úgy látszik, bizonyos dolgokat újra és újra át kell ismételnie az emberiségnek.

A Titanic szerencsétlenségében közel ezerötszáz, a Titan tragédiájában öt embert nyelt el az Atlanti-óceán. Az ő emlékükre álljon itt az a zsoltár, amelyet állítólag a süllyedő Titanicon a zenekar utoljára játszott:

„Csillagvilágokat Elhagyva már, Elfáradt lelkem is Hazatalál. Hozzád, ha eljutok, Lábadhoz roskadok: Ottan megnyughatok Örökre én!”

 

Facebook