Az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne.

Tuzson Bence csütörtöki nyilatkozatában azt is elmondta: vezetése alatt a minisztérium fókuszába a jogi szuverenitás védelme és az ítélkezési gyakorlat áttekintése kerül.

Tuzson Bence – aki augusztustól Varga Juditot váltja az igazságügyi tárca élén – hangsúlyozta: a minisztérium fókuszába egyrészt Magyarország jogi szuverenitásának védelme kerül majd, mert álláspontja szerint az utóbbi időszakban szuverenitásunk „támadás alatt állt”.

Különösen fontosnak nevezte, hogy az Európai Unión belül a nemzeti hatáskörbe tartozó területek megmaradjanak, és „ne egy európai birodalomban gondolkozzunk”, hanem továbbra is „azonos jogokkal rendelkező nemzetállamok egységes szövetségéről beszéljünk”.

Tuzson Bence a másik fontos témaként az ítélkezési gyakorlat áttekintését nevezte meg, hangsúlyozva, hogy jogszolgáltatásnak mindig az emberek a szempontjait kell a legfontosabbnak tartania. Fontos, hogy a bíróság függetlenségének megőrzése mellett tovább fejlődjön a gyors és hatékony igazságszolgáltatás, úgy, hogy az emberek számára egy világos joggyakorlat alakuljon ki – mondta.

Jelezte, hogy miniszterként szeretne majd erről a bírósági rendszer képviselőivel egyeztetést folytatni és ennek megfelelően, hogyha szükséges, akkor jogalkotási eszközökkel is beavatkozni.

MTI