Szombaton indul az online árfigyelő rendszer, ami lehetővé teszi, hogy a vevők összehasonlítsák a nagyobb boltláncok árait. Az élelmiszerárstopot augusztus 1-ig meghosszabbították, de akkortól már 15 százalékkal kell csökkenteni a kötelező akciókban megvásárolható termékek árát. A kormány számításai szerint ezek az intézkedések jelentősen gyorsítják az infláció csökkenését.

Július 1-jétől több változás is várható a hazai gazdaságban, elindul például az online árfigyelő rendszer. Gazdasági szakemberek szerint ez tovább élénkíti a hetek óta tartó árversenyt, a fogyasztók ugyanis a rendszer segítségével pillanatok alatt megtalálják majd a legkedvezőbb ajánlatokat.

Több termékcsoportot is leáraztak a fővárosi élelmiszerüzletekben: a húsokat, a feldolgozott élelmiszereket és a tejtermékeket folyamatosan akciózzák. Több vásárló jár a boltokba csak azért, hogy ezekből vásárolhasson.

Ez az ötödik akciós hét a boltokban.

A kormány június 1-je óta teszi kötelezővé, hogy a hipermarketek hétről hétre húsz termékféléből egy-egy árut legalább 10 százalékkal olcsóbban áruljanak.

Az üzletek az elmúlt hetekben valóságos árversenyt vívtak, az áruházláncok egymást túllicitálva akcióztak. A kötelező 10 százalék helyett nem ritka az 50 százalékos kedvezmény sem, az akciós termékek száma pedig nem áll meg a húsznál. Vannak üzletek, ahol több száz terméket kínálnak különböző mértékű kedvezménnyel.

Szombattól tovább fokozódik az árverseny, elindul ugyanis az online árfigyelő rendszer, így a vásárlók össze tudják hasonlítani a legnagyobb hipermarketek árait.

Augusztustól pedig a kötelező akciók mértéke emelkedik tovább. A már működő húsz termékcsoportból az eddigi 10 százalék helyett minimum 15 százalékkal kell olcsóbban akciókat hirdetni.

Május óta csökken az infláció, ami részben a folyamatos akcióknak is köszönhető.

Vannak élelmiszerek, amelyeknek az ára a heti akciók nélkül is kedvezőbb – a tejtermékeké és pékáruké év eleje óta átlagosan 10 százalékkal csökkent.

Gazdasági szakemberek szerint a következő hónapokban az árcsökkenés gyorsulása várható.

„Júliusban az online árfigyelő rendszer segíti majd az árdinamikát, augusztusban pedig bár kivezetik az eddigi árstopot, az új rendszer megint csak segíti azt, hogy az árak az akciók növelése miatt még kedvezőbbek legyenek a végfogyasztóknak. Személy szerint mind a három nyári hónapban csökkenő élelmiszerárakat várok” – fogalmazott Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.

Bár augusztus elsejétől megszűnik a nyolc alapvető termékfajta árát alacsonyan tartó árstop, a kormány gondoskodik róla, hogy ezeket továbbra is kedvező áron lehessen megvenni.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye szerint az egykori árstopos termékeket egy ideig csak beszerzési áron adhatják majd a boltok, ráadásul ezekből hetente két termékfajta valamennyi termékét be kell vonni a kötelező akciózásba. Vagyis olcsóbbak lesznek a beszerzési árnál is, minimum 15 százalékkal.

A kormány szerint minden esély megvan arra, hogy már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenjen az infláció.

Forrás: hirado.hu / M1

Címlapkép: MTI/Hegedüs Róbert