A színészlegenda elárulta: ő maga fogja elvégezni a Fradi BL-selejtezőmeccsének kezdőrúgását.

„Egyszer Rátóti Zoltán megkérdezte tőlem: Gyula, milyen drukker vagy? – Fradi – válaszoltam. Mire Rátóti megjegyezte: Remek, mert a Fradi vezetői azt szeretnék, ha te végeznéd el a kezdőrúgást a BL-meccsen” – mesélte a színész. Elárulta: nem hitt a fülének.

„Nagyon régi emlékek kötnek a Fradihoz! Én még fociztam együtt a Teleki téren Kocsis Zolival” – jegyezte meg. Hozzátette: két csapat van, akinek drukkolok: az egyik a Fradi, a másik a magyar nemzeti válogatott.

„Teljesen mindegy, hogyan játszanak. Akkor is. Még ha adott esetben az ellenfélnek is van igaza: akkor is gyilkos elszántsággal mondom, hogy a Fradinak vagy a magyar válogatottnak van igaza” – mondta nevetve.

Most pedig szerzek egy labdát, és elkezdek dekázni otthon – tette hozzá a színész.

A bejelentést megelőzte, hogy közös sajtótájékoztatót tartott Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

A Nemzeti Színház és a Fradi is hisz abban, hogy mind a kultúrának, mind pedig a sportnak nemzetegyesítő ereje van. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy a továbbiakban egymás segítése érdekében egy együttműködési megállapodást kötnek, amely számos területre kiterjed a jövőben – jelentették be a résztvevő felek.

Mandiner