A Veszprémi Törvényszék döntését követően a Fejér Vármegyei Kormányhivatal is elismerte: a transz nőknek is jár a „Nők 40” elnevezésű kedvezményes nyugdíjazási lehetőség.
A döntésről a Háttér Társaság civil szervezet számolt be. Mint írják, egyik ügyfelük, Elvira azon szerencsések közé tartozik, akik még 2020 előtt kérelmezték nemük jogi elismerését. Ő 2013 óta hivatalos iratai szerint is nő: női nem és női név szerepel születési anyakönyvi kivonatában, személyi igazolványában, TAJ-kártyáján is.Így aztán igencsak meglepődött, amikor
2021-ben kiderült: a nyugdíjfolyósító továbbra is férfiként tartja nyilván, így nem vonatkoznak rá a nők 40 év munkaviszony utáni kedvezményes nyugdíjazására vonatkozó szabályok.
A transznemű nő azonban nem hagyta annyiban a dolgot és a Háttér Társaság segítségével megtámadta a határozatot. A kormányhivatal a perben arra hivatkozott, hogy a Nők 40 nevű korkedvezmény célja a nők kompenzálása a gyermekneveléssel és a családi élet fenntartásával összefüggő szerepvállalásukért, de arra nem tudtak válaszolni, hogy akkor miért jár a kedvezmény a gyermektelen vagy egyedülálló nőknek is.
Végül a bíróság kimondta, hogy a kormányhivatal jogellenesen szűkítette le a jogszabályban szereplő „nem” fogalmát a születési nemre.
A bírósági döntésnek eleget téve a kormányhivatal végül módosította a felperes nemére vonatkozó adatot a nyilvántartásban, így Elvira 2 év múlva, 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhat.
Forrás: Blikk
Címklapkép: YouTube-képernyőfotó