Menjen csak végig egyszer este egy magyar turista a híres frankfurti Zeil bevásárlóközpontján! Éspedig akkor, amikor már bezárnak az áruházak. Amelyik persze még éppen nem ment tönkre, mint ahogy most néhány hónapja a Galeria Karstadt nagyáruház is. Mindenütt csöveseket fog látni, az áruházak előtt.
Óriási hibát követünk el, ha hagyjuk, hogy a külföldről finanszírozott „magyar” ellenzék politikailag felheccelt tömegeket vigyen ki az utcára, és mindezt arra használja fel, hogy nyomást gyakorolhasson a parlamenti többségben lévő kormányzó pártokkal szemben. Mert ezeket a megmozdulásokat csakis erre használják fel.
Emlékeznek még a 2012-es Éhségmenetre?
„Elindult az éhségmenet, a szervezők az alacsony bérért dolgozók problémáira akarják felhívni a figyelmet. Az eseményt a Közmunkások Szakszervezete szervezi, MSZP-s politikusok együttműködésével.”
– adta közre akkor a HírTv.
Aztán szembejött a valóság:
„a 2012-es éhségmeneten részt vett az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor, akiről később kiderült, hogy több száz millió forintot rejteget külföldi bankokban”.
Nem a szegénységről volt itt szó, hanem sokkal inkább a politikáról.
Persze egyesek mondhatják azt, hogy mit beszél bele a dolgainkba onnan „kintről” ez a T. Túri Gábor, hiszen nem is tudhatja, hogy milyen helyzetbe kerültek itt nálunk egyes emberek. De ez tévedés. Elég gyakran vagyok otthon Magyarországon ahhoz, hogy ezt tudjam. Nagyon is jól tudom.
Ugyanakkor azt is tudom – és nemcsak a magyar újságok híradása alapján –, hanem saját tapasztalatból, hogy
Németországban, a világ e vezető exporthatalmánál is óriási hanyatlás tapasztalható.
De csak tapasztalható, nem látható. Ezt ugyanis nem mutatja meg az itteni ún. „szabad média”, a német TV, és alig vagy egyáltalán nem írnak róla az újságok. Hogy miért nem? Nehéz kérdés, már ha elfogadjuk azt a német mantrát, hogy Németországban sajtószabadság van. Pedig ez a politikailag korrekt, „hivatalos” nézet.
És lám – „az kiabál, akinek a háza ég” –, éppen ők kritizálnak bennünket magyarokat, e médiaszabadság hiányával vádaskodva, éspedig már elég régóta. Legalábbis azóta, mióta Magyarországon a nemzeti konzervatív kormány vette át a hatalmat és van parlamenti többségben.
Azt, hogy itt Németországban is nagy a munkanélküliség, már 2011. február 6-án is bevallotta egy szakértő a német TV-1 (ARD) egyik reggeli adásában. És azt is, hogy a statisztikai adatokat kozmetikázzák.
Valójában sokkal nagyobb a munkanélküliek száma, mint az köztudott. Az ún. időskorúakat például kivették a statisztikából, pedig ők még nyugdíj előtt állnak, és munkanélküli arányuk bizony 16 százalék felett áll. Kozmetikázza az adatokat az is, ha akadnak, akik naponta csak 1-2 órát dolgoznak (itteni viszonylatban éhbérért, ami 4 EUR/óra, azaz 8 euró naponta). És a statisztika szerint ők sem munkanélküliek.
Hurrá, éljen, csökken a munkanélküliség! – hitették már akkor is el a német lakóssággal.
Pedig ekkor még nem volt migrációs válság, nem érkeztek a gazdasági menekültek százezrével kontroll nélkül Németországba, valamint nem ütötte fel a fejét a Covid, (aminek következtében számtalan kisvállalkozás tönkrement) és nem zúdult Németországra az ukrajnai háború miatti energiaválság és infláció.
Menjen csak végig egyszer este egy magyar turista a híres frankfurti Zeil bevásárlóközpontján! Éspedig akkor, amikor már bezárnak az áruházak (amelyik még éppen nem ment tönkre, mint ahogy most néhány hónapja a Galeria Karstadt nagyáruház is). Mindenütt csöveseket fog látni, az áruházak előtt. Pedig ez egy igencsak hosszú bevásárló utca, rengeteg kapualjjal. Előttük pedig valósággal harcolnak a szerencsétlen hajléktalanok a legjobb helyekért. Mert ott, ahol a mélygarázsok szellőzőnyílásai vannak, télvíz idején lentről feltör egy kis meleg. Aztán a kis batyujukat féltve maguk alá húzzák, mert egyik a másikat meglopja éjjel, és úgy próbálnak nyugalmat találni. Közben, a „még-lakással-rendelkezők” fintorogva lépnek át rajtuk és elfordított fejjel sietnek tovább. Megszokott kép lett ez errefelé.
Csak „nem illik” róla beszélni.
Úgy, mint azokról sem, akik nem tudják kiváltani a patikából a gyógyszert, amelyet mint orvos felírok nekik. Ezeket a helyzeteket sajnos mind ismerem, mert a közelükben, a mindennapok valóságában élek és dolgozom.
Mit akarok ezzel mondani?
Természetesen nem könnyekre kívánom a magyar olvasót fakasztani, hanem csak bemutatni, hogyha a 80 milliós Németországban is ez a helyzet, akkor egy sokkal kisebb, tízmilliós ország esetében, a válság hasonlóképp gazdasági gondokat okozhat. Különösen most, a Covid után és az ukrán háborús konfliktus idején. Az európai szankciók következményei pedig köztudott, a kisebbeket jobban sújtják, így nem csoda, hogy sok minden hozzánk is begyűrűzött. Ennek pedig csak egy magyarázata van, mégpedig az, hogy tényleg VÁLSÁG van. És ez nem a kormánypárt mellébeszélése.
Biztosak lehetünk abban, hogy ezt a problémát jobban oldanák meg – a mára már egységesen – a DK-hoz „simult” ellenzéki pártok?
Csak hallgatni kell, hogy támadják a kormánypártokat a parlamentben. Hogy fröcsögnek, hogyan vádaskodnak anélkül, hogy egyszer is valamilyen konstruktív (és következményeiben jól átgondolt) javaslatot tennének.
Mit is mondott július 10-én Gyurcsány Ferenc az ATV-nek adott interjújában?
Valójában semmi konkrétumot, csak kritikát. Szerinte nincs is válság, az csak az ő miniszterelnöksége idején volt, a jelen helyzetet pedig csak és kizárólag Orbán okozza, ő a felelős minden bajért.
De ha az ellenzék tagjai fel is vetnek valamiféle javaslatot a parlamentben, az csak még jobban eladósítaná az országot. Hitelt vennének fel az Európai Központi Banktól, talán még megkapnák a nekünk járó és mindeddig visszatartott forint milliárdokat is. Hogy miért? Hát hirtelen megnyitnák a déli határzárat, ugyanúgy, mint a genderőrület előtt az iskolák kapuit. Ukrajnába pedig fegyvereket szállítanának. Tényleg minden megváltozna.
Néhányaknak talán még jobban is menne, persze csak addig, amíg a hitelt el nem tapsolnák.
Közben a hirtelen jött jólétről zengedeznének a „szabaddá vált” magyar újságok is, de aztán hirtelen azon kapná magát az ország, hogy még inkább az adós-rabszolgaságba süllyedt. Oda jutnánk, ahová egykor Görögország. Vagy talán a felmerült problémákat jobban oldaná meg a Jobbik? A válasz a részükről erre az, hogy: „legalább meg kellene próbálni.”
Erre én azt kérdezem: „Van időnk ilyen próbálgatásokra?”
Van időnk arra, hogy az esetleges új kormány eltörölje az Orbán-kormány összes eddig elért eredményét? Aztán – gyűlöletbeszédek közepette – felépítse a saját struktúráját, amely már egyszer amúgy is csúnyán levizsgázott az országban?
Mert azon kívül, hogy az eredményessége igen kétséges lenne, hozzájönne még az is, hogy a négy év múlva sorra kerülő új választásokkal minden kezdődne elölről, ugyanis a magyar választók hirtelen felébrednének, mint ahogy ezt az előző Gyurcsány kormányzat végén is tették.
Az ország pedig eközben egy helyben topogna, pontosabban süllyedne Európával együtt, és egyre gyorsabban. Hát nem. Össze kell fogni!
Itt és most nemzeti összefogásra van szükség!
Az ellenzék képviselői mindeddig – magyar állampolgárságuk ellenére –, az EU parlamentben sorra Magyarország elleni csomagokat szavaztak meg! Ha hatalomra kerülnének észrevétlenül és csendben indulna meg a „húsdaráló”, amelyben éppen Magyarország lesz a töltelék. Majd lassan eltűnik a nyugati újságok címoldaláról is, egy lesz majd a sok szürkévé vált ország közül, akiknek irányítását „Európa nevében” néhány nagy európai ország vette át.
Vegyük mindezt észre, és gondoljuk meg: tényleg ezt akarjuk?
Inkább adjunk időt a nagy többséggel megválasztott kormányunknak, adjunk időt, mint a gyorsúszónak, akinek időnként fel kell jönnie a víz fölé, hogy levegőt vegyen. Ne nyomjuk vissza, mert megfullad. Nem éri el a célját, azt a célt, amelyet ha elérne, mindenkinek hasznot hozna a hazában. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Még a pedagógustüntetések résztvevőinek is.
(TTG)
Kiemelt kép: Angelika a fiatal hajléktalan koldus, 24 órában az utcán. Németország – Fotó: Bild
