Az óriásakvárium munkatársai már éjjel dolgoztak a károk elhárításán, hogy kinyithassanak, a strandot viszont lezárták.

„Az augusztus ötödikei vihar, bár előre jelezték érkezését a meteorológusok, óriási károkat okozott településünkön: 19 helyszínen voltunk eddig, és holnap folytatni fogjuk kollégáimmal a munkát.” – tette közzé poroszló polgármestere, Bornemisza János szombat éjjel. Szombaton kora este akkora vihar tombolt a településen, hogy a poroszlói iskola felújított tetejét egyben letépte.

A polgármester híradása szerint elsőként középületek és közterületek rendbetételébe kezdenek.

„Ahol szükséges idősebbeknek is besegítünk. Kérem legyenek türelemmel nem tudunk minden helyszínen egyszerre ott lenni, de igyekszünk. Engedjék meg, hogy megköszönjem munkatársaimnak a késő estébe nyúló segítséget –

tájékoztatta a polgármester a helyieket. Köszönetet mondott azért is, hogy a poroszlóiak a károk láttán egymás megsegítésébe kezdtek.

Útra, autókra, házakra dőlt fákról, leszakadt villamosvezetékekről számoltak be a helyiek. Portálunk információi szerint több utcában is áram nélkül maradtak szombat estére a háztartások. Az Ökocentrumnál is keletkeztek károk, melyek elhárításán már szombat este dolgozni kezdtek.

„A hurrikánszerű széltől szinte vízszintesen eső csapadék jégesővel párosult és jelentős károkat okozott a település szinte minden pontján. A vihar az Ökocentrum szabadidőparkját sem kímélte, fák dőltek ki, gallyak törtek le, elsodort és összetört minden létező eszközt és berendezést a park területén, a károk jelentősek. Az Ökocentrum munkatársai mindent megtesznek azért, hogy augusztus 6-án vasárnap reggel 9 órakor a szokásos időben ki tudjunk nyitni a látogatók előtt, azonban előfordulhat, hogy a park egyes területeit balesetveszély miatt egy ideig le kell zárnunk illetve nagyon valószínű, hogy a károk felszámolásával és a balesetveszély megszüntetésével kapcsolatos munkálatok nem fejeződnek be a reggeli órákban, hanem a nap folyamán folyamatosan zajlanak majd.” – hívták fel vendégeik figyelmét.

A poroszlói strand területén személyi sérülés szerencsére nem történt, de alaposan megtépázta vihar.

– A strand területén jelentős  károkat okozott a hurrikán erejű szél. Fák dőltek ki, összetörtek az öltözők, a pénztár, napernyők, nyugágyak, elsodort szinte minden eszközünket a vihar. Bizonytalan időre be kell hogy zárjuk a strand területét, amíg helyre állítjuk a károkat! – írták.

Heol