„Ő volt Füst a Szemében. És ő füst is volt sokak szemében odafent. Mert kimondta, elénekelte azt, amit mi nem mondtunk, vagy nem mertünk” – így emlékezett szerzőtársa a dalnokra, aki az idén lenne 80 éves.
Cseh Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, dalszerző 14 éve, 2009. augusztus 7-én hunyt el.
Cseh Tamás 1943. január 22-én, Budapesten született. Gyermekkora a Fejér megyei Tordason telt, ahol édesapja a helyi szövetkezet képviselője volt. Családjával 1956-ban, a forradalmat követően költöztek vissza a fővárosba. Az addig vidéken nevelkedett fiú számára a szétlőtt épületekkel teli város éles váltást jelentett.
A gimnáziumban felfedezték rajztehetségét, mely szenvedélyévé is vált. Jelentkezését az érettségi után azonban többször is elutasította a Képzőművészeti Főiskola, így végül rajztanárként végzett.
Húszévesen a Bakonybél környéki erdőkben alapította az indián kultúrát tapasztalat útján kutató csoportot. A törzs tagjai komoly néprajzi kutatásokat végezve éltek, készítették lakhelyeiket, ruházatukat. Vezetőjüknek a karizmatikus Cseh Tamást választották, akinek indián neve Füst a Szemében lett.
Bereményi Géza, a művész szerzőtársa így nyilatkozott az indián évekről: „Ő volt Füst a Szemében. És ő füst is volt sokak szemében odafent. Mert kimondta, elénekelte azt, amit mi nem mondtunk, vagy nem mertünk. Könnyű dolga lesz annak a kutatónak, aki száz év múlva a hetvenes-nyolcvanas évek életérzését szeretné megismerni. Nem kell mást tennie, mint meghallgatni néhány Cseh Tamás-számot.”
Mert az ifjú művész ebben az időben már zenét szerzett, miután autodidakta módon megtanult gitározni. Bereményi Géza szövegíróval, aki kezdetben írónak készült, 1970-ben találkoztak, és az első naptól fogva közös világszemléleten alapuló munkakapcsolat és mély barátság fűzte össze őket a zenész 2009-es haláláig.
A Bereményi–Cseh szerzőpáros kezdettől fogva termékenynek bizonyult, ám dalaikat eleinte csak barátok, közeli ismerősök hallhatták, míg be nem mutatkoztak a televízióban, majd Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjében.
A film forgatásán Gyurkó László kérte fel Cseh Tamást, hogy csatlakozzon a 25. Színház társulatához, a szerzőpáros azonban bizonytalan volt, vajon sikeresek lehetnek-e nagyobb közönség előtt is. Gyurkó László unszolására végül elfogadták a felkérést, és a Dal nélkül című műsor egy éven át ment a színházban. A siker ezután a művészduó állandó társául szegődött, hisz olyan albumok láttak napvilágot gyors egymásutánban, mint a Levél nővéremnek, az Antoine és Désiré, a Fehér babák takarodója és a Frontátvonulás.
