„Vegyétek észre, megmentettétek Európát!” – idézte Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Dominik Duka cseh érseket, aki a Hungary Today angol nyelvű magyar hírportálnak adott interjút.

Az interjú során Prága nyugalmazott érsekével a Hungary Today az egyház előtt álló kihívásokról és a megújulásáról, az egyház – és ebben a magyar intézmények – szerepéről, a jelenlegi ideológiákkal szembeni alternatíva felmutatásáról, a kereszténységről, az egyetemes értékekről, a migrációról és a cseh–magyar viszonyáról is beszélt.

Az érsek kiemelte, hogy a nyugati civilizáció egyik alapvető értéke, a közjó fogalma mára kiveszett az európai emberek szókincséből, ám szerinte ezt ismét a középpontba kellene helyezni.

Az egyházi vezető szerint a migráció kérdése világosan megmutatta, hogy ez nem csupán jótékonysági, hanem politikai, biztonsági kérdés is, amiről viszont a fősodor nem akar hallani.

Ennek kapcsán Duka felidézte Ferenc pápa szavait:

minden ország annyi menekültet fogadhat be, amennyit képes integrálni saját társadalmába.

Az érsek szavai közül Orbán Balázs Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy Duka szerint a magyaroknak rá kell jönniük arra, hogy megmentették Európát.

Az interjúban a cseh érsek arról is beszélt, hogy a cseh–magyar–lengyel együttműködés történelmi hagyományai egészen a középkorig nyúlnak vissza, az iszlámmal és oszmán elnyomással szembeni küzdelem során olyan szorossá vált ez a kötelék, hogy még napjainkban is meghatározó.

Dominik Duka megemlítette, hogy amikor a cseh nemzeti akkreditációs bizottságban dolgozott, Soros György is megkereste őket, mondván ad ötvenmillió dollárt, és ha a cseh állam is ad ötvenmillió cseh koronát, akkor létrehozzák a Közép-európai Egyetemet (CEU) az országban. Ám elmondása szerint a projektből azért nem lett semmi, mert az egyetemek tömegesen ellenezték azt. Ellenállásuk pedig abból fakadt, hogy az ajánlat szerintük teljesen megölte volna az iskolarendszerüket.

Hozzátette:

A CEU vezetése és a magyar kormány közötti vitákat figyelve megkönnyebbülhetünk, hogy végül Magyarország örökölte a Soros-egyetemet, és nem Csehország.

Forrás: Magyar Nemzet

Címlapkép: MTI Fotó: Varga György