A pazarlás egyik oka, hogy gondolkodás nélkül vásárolunk, sokszor csupán azért veszünk meg dolgokat, mert azok akciósak – aztán néhány nap múlva a kukában landol a „jóáras” élelmiszer. Pedig valamikor megvolt az a tudás, amivel a már nem teljes értékű termékeket az emberek újrahasznosították.

A pazarlásmentes missziót folytató Dalmadi Júlia élelmiszer-futurista vállalkozó mutatkozott be Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke alapproblémának nevezte, hogy a megtermelt élelmiszer egyharmadát nem fogyasztjuk el, kidobjuk, Magyarországon is rengeteg élelmiszer kerül a szemétbe. A kérdés az, hogyan mentsük meg ezeket, illetve az élelmiszerhulladékból hogyan lehet értéket teremteni – fűzte hozzá.

Dalmadi Júlia kifejtette: bár inkább arról hallunk, hogy nő a bolygó népessége, és gondot okoz, hogy a növekvő népességet ellássuk élelmiszerrel, valójában azonban már termelünk annyit, hogy mindenkinek jusson, csak nincs egyenlően elosztva az élelmiszer a világban.

A legtöbben arra próbáltak megoldást találni, hogyan tudnánk még többet termelni, ám az élelmiszergyártás sok termőföldet, vizet, erőforrást vesz igénybe, és ezek végesek – mutatott rá az élelmiszer-futurista.

A szupermarketek polcai roskadoznak, és megvásárolunk élelmiszereket csak azért, mert akciósak – említette a pazarlás egyik okát. A másik ok, amiért egy élelmiszer szemétbe kerül, hogy nem felel meg a minőségi elvárásoknak, esetleg csak nem úgy néz ki, mint ahogy azt a fogyasztó elvárja. Emellett vannak olyan alapanyagok, olyan részei egy termésnek, amelyről nem is tudjuk, hogy tápanyagban gazdag, és ehető is lehetne, ezért dobjuk ki – folytatta Dalmadi Júlia.

Áder János felvetette, hogy az élelmiszer megmentésénél a régi tudást kellene feleleveníteni. Például ha megszáradt a kenyér vagy a zsemle, zsemlemorzsát készíthetünk belőle, disznóvágáskor a húsnyesedékből kolbászt, a felesleges gyümölcsből lekvárt vagy pálinkát. Tehát ennek megvan a kultúrája – emelte ki a volt köztársasági elnök. Megemlítette, hogy villányi borászok azt találták ki, hogy a szőlőmagot lehet porítani, és ez az őrlemény nagyon egészséges étrendkiegészítővé válhat.

Dalmadi Júlia megjegyezte, hogy pénzt is dobunk ki azzal, ha valamit nem használunk fel. „Kényelemre törekszünk, és ennek ára van, ez landol a kukánkban” – tette hozzá.

Elobolygo.hu