Gyulai Mártont nevezte ki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) a szervezet sportigazgatójának.

Márton az atlétika legkülönbözőbb területein szerzett széleskörű tapasztalataival az ideális választás erre a szerepkörre – mondta a hétfői bejelentés alkalmával Jon Ridgeon, a WA ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a következő négy évben a WA kiemelt célja a versenyek fejlesztése, ebben pedig kulcsszerep vár a magyar szakemberre.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Budapest 2023 csapatával a budapesti világbajnokságon új mércét állítottunk fel. Keményen dolgoztunk egy innovatív és lebilincselő esemény létrehozásán, és nem is lehetnénk elégedettebbek az eredménnyel. A jövőben a versenyek fejlesztése a legfontosabb feladatunk, egyre több egynapos viadalt rendeznek világszerte a nagy, globális sportági események mellett és kulcsfontosságú, hogy minél több szurkolót, nézőt nyerjünk meg ezeknek a rendezvényeknek” – mondta Gyulai Márton, aki a vb-t szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese volt.

Gyulai Márton 2015 óta az Európai Atlétikai Szövetség (EA) tanácsának a tagja, 2021-től a közvetlen irányító testületet jelentő végrehajtó bizottságban tevékenykedett.

Korábban a magyar szövetség főtitkára is volt, a Gyulai Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon pedig éveken keresztül versenyigazgatóként dolgozott.

A WA új sportigazgatója október 1-től kezdi a munkát Monacóban, így részben édesapja, Gyulai István nyomdokaiba lép, aki 15 évig volt a nemzetközi szövetség főtitkára.

MTI

Kiemelt kép: Gyulai Márton sportszakmai vezérigazgató-helyettes, az Európai Atlétikai Szövetség (EA) végrehajtó bizottságának tagja az épülő budapesti Nemzeti Atlétikai Központban 2022. március 22-én. Az atlétikai vb leendő helyszínéről online kapcsolatban jelentkezett be a nemzetközi szövetség (WA) tanácsának ülésére Gyulai Márton és Németh Balázs, az augusztusi atlétikai világbajnokságot szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és beszámoltak a világbajnokság szervezéséről. MTI/Koszticsák Szilárd