A világ leggazdagabb emberével nem áll szóba a lánya. Elon Musk azért utálja a transzmozgalmat, mert a lányát „totális kommunizmusra” nevelték és megváltoztatta a nemét, s ami ezzel együtt jár: a nevét is.

A világ leggazdagabb embere, a Tesla, a SpaceX és az X, azaz a Twitter tulajdonosa a napokban üzent Magyarországnak, közvetlenül az után, hogy megnézte Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség interjúját a magyar kormányfővel. A beszélgetés nézőinek száma egyébként már túllépte a 110 milliót.

Elon Musk az általa tulajdonolt X-en megjegyezte az interjú kapcsán, hogy „Magyarország keményen próbálja kezelni a termékenységi arányszám problémáját.”

Novák Katalin köztársasági elnök válaszolt Elon Musknak: „Valóban, Elon Musk, igen, így van” – kezdte, majd azzal a lendülettel meg is hívta a milliárdost a budapesti demográfiai csúcsra, ahol számos államfő, miniszterelnök és influencer részvételével többet megtudhat a magyar családtámogatási rendszerről.

Musknak hamarosan megjelenik az életrajzi könyve, melyet Walter Isaacson jegyez. A kötetből számos érdekesség mellett kiderül, mi a baja a multimilliárdosnak a transzmozgalommal és a woke-ideológiával.

A lánya ugyanis 2022-ben megváltoztatta a nevét és hivatalosan is transznemű lett. Musk szerint egy magániskolában „totális kommunizmusra” nevelték, mondván, aki gazdag, az csak rossz lehet, ezért aztán minden kapcsolatot megszakított az apjával.

Jenna Wilson egyszerűen nem áll vele szóba, ami az űrbe rakétákat lövő szupergazdag Musknak mindennél jobban fáj – olvasható a Business Insider hasábjain.

Forrás: hirado.hu

Címlapkép: MTI/EPA/Justin Lane