A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége szeretettel hívja meg Önt a „Azt tudjuk mi lesz, de addig mi lesz?” című évadnyitó, interaktív Civil Akadémiára.

Csizmadia Lászlónak, a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:

Fricz Tamás, politológus, a CÖF-CÖKA alapító kurátora és

ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője.

Történelmi napon találkozunk. Szeptember 11-e van, annak az évfordulója, amikor ifjabb Bush amerikai elnök a New-yorki ikertornyok elleni támadás után nem sokkal úgy fogalmazott – mintha előre tudta volna – semmi sem lesz úgy, ahogyan korábban volt. És tényleg, itt vannak a döbbenetes változások! Támadás a nemzetek, családok, a gyermekek és a kereszténység ellen!

A napi történések és borzalmak láttán elfogytak a jelzőink és sokszor már a türelmünk is! Hogy lehetséges józan emberként életek kioltása mellé állni és a háborút szítani fegyverekkel, szavakkal? Vannak népek, emberek a világban, akik fenntartják maguknak a jogot, hogy meghatározzák, megszabják és kiköveteljék, hogy kiről, mit gondoljunk, érezzünk és mondjunk. Jó lenne végleg megérteniük, mi magyarok a keresztény hitünk alapján ítélünk és a Jóisten akarata előtt hajolunk csak meg.

Moderátor: Szabó Anett médiaszakember

A rendezvényt követően a CÖF-eddigi történetét részletesen bemutató Összefogtunk című nagysikerű könyvünket dedikálják Előadóink. A könyv kedvezményes áron megvásárolható a helyszínen.

A rendezvényre készüljenek kérdésekkel, melyeket személyesen tehetnek fel vendégeinknek!

Időpontja:

2023. szeptember 11. hétfő, 17:30.

A program helyszíne a Polgárok Háza (1089 Bp. Visi Imre utca 6.)

Belépés az alábbi linken regisztráltak számára lehetséges:

https://forms.gle/ndxdnrC5a9Hzsjum6