Idén is lehet jelentkezni a magyarországi falumegújítási díjra: a pályázatok benyújtási határideje szeptember 27-e, tudatta a belügyi tárca.

A pályázat célja, hogy megtalálják azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló fejlesztéseket hajtanak végre. Hozzátették: a tárca célja, hogy példák bemutatásával, információk cseréjével javítsa a falumegújítást végző községek eredményeit, és a falumegújítás mozgalommá szerveződjön.

Az idén tizedik alkalommal meghirdetett magyarországi falumegújítási díj-pályázat ezúttal is az európai falumegújítási díj pályázati kiírás követelményein alapul, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki. A pályázóknak egy konkrét időszakra vonatkozóan kell bemutatniuk kiinduló helyzetüket és az időszak végére elért eredményeket.

A pályázaton egy-egy település önállóan vagy több, összesen legfeljebb 20 ezer lakosú település együttműködő csoportként egyaránt indulhat.

Az elismeréseket jövő tavasszal adják át.

A kiírás szerdán jelent meg a kormányzati portálon, itt érhető el.

MTI