Miközben Magyarország nem kapja meg a tanárok béremeléséhez is szükséges, jogosan járó uniós forrásokat, Brüsszel folyamatosan finanszírozza a magyarországi balliberális hátországot

Azt, hogy miként vállalja át az unió a spekuláns céljainak pénzelését, illetve milyen célokra, mekkora összegeket juttatnak a kormányellenes szervezeteknek és sajtóorgánumoknak, a Magyar Nemzet cikksorozatban mutatja be.

Június elején befejeződött az uniós civil „Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek” (CERV)-program első pályázati felhívására beérkezett 311 projektterv értékelése. A program során két kategóriára – „Partnerség” és „Fejlődés” – lehetett pályázni és összesen 567 millió forintot osztottak ki.

A mostani több, mint félmilliárdos pénzjuttatás az Európai Bizottság honlapja szerint az úgynevezett CERV-program keretében valósul meg. Magyarország esetében az uniós logika szerint, tehát hétéves ciklusra vonatkozó program az eddig nyilvánosságra került információk szerint általában véve is a balliberális oldal országos, illetve helyi hátországának finanszírozását segíti. A teljes keret négymilliárd forint, ebből közel másfél milliárdot az Ökotárs Alapítvány koordinálása mellett osztanak ki, ennek része a mostani 567 millió forint feletti döntési jogosultság.

Az említett kiíráson kívül, az eddig felsorolt összegeken túl egy sor balliberális szervezet kap még közvetlenül pénzt Brüsszeltől, különböző jogcímeken, ugyanezen uniós program keretében. A listán azok a jól ismert hazai ngo-k találhatók, amelyek évek óta élvezik Soros György alapítványának támogatását. Ezúttal csak a legismertebb szervezetek közül idézünk néhány példát, a nekik juttatott pénzösszegekkel:

  • Helsinki Bizottság -Társaság a Szabadságjogokért (TASZ): 71 millió forint
  • Háttér Társaság (a melegekért): 64 millió forint
  • Amnesty International vezette társulás: 100 millió forint
  • Republikon Intézet: 59 millió forint

A felsoroltakon kívül olyan, Soroshoz köthető regionális emberjogi szervezetek is részesülnek az uniós pénzekből, mint a pécsiEmberség Erejével, a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, a miskolci Dialóg a Közösségekért és a szegedi Motiváció Oktatási Egyesület. Ők összesen 66 millió forintot kapnak.

Ugyanennyi brüsszeli pénzhez jut együtt az RGDTS Roma Gadje Párbeszéd elnevezésű nonprofit Kft–amelynek vezetője a DK romaügyi tanácsadója, Herfort Marietta –, valamint az egykori SZDSZ-es Somogyi Zoltán nevével fémjelzett Political Capital, a Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány és a Szivárvány Misszió Alapítvány.

Szintén tetemes brüsszeli támogatás – 72,5 millió forint – érkezik a balliberális vezetésű józsefvárosi önkormányzat projektjében a kerület által vezetett konzorciumhoz.

Fontos megjegyezni, hogy a nyertes szervezetek közel kétharmada korábban már többször is kapott támogatást Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától. A sikeres pályázatok közül jó néhány foglalkozik az LMBTQ-ügyekkel, illetve a migrációval. Továbbá rengeteg olyan kiírást is találunk a nyertesek között, amelyek a „helyi közösségek” – valójában a helyi balliberális hátországok – megerősítését, valamint kormányellenes akciók felkarolását tűzték ki célul. Ilyen például a gödi akkumulátorgyár elleni tiltakozás.

Ezenfelül a támogatottak listájából az is kiderül, hogy több kormányellenes dollármédiumot pénzel Brüsszel. A jellemző támogatási összeg 20, illetve 7 millió forint, amely sok esetben hasznos kiegészítő elem a sajtóorgánumok finanszírozásában az egyéb külföldi támogatások – például a Soros-alapítvány forrásai, vagy amerikai állami pénzek – mellett.

Magyar Nemzet