A külhoni magyarok mellett a miskolci térség is profitálhat az együttműködésből.

„Ha, azt kérdezzük, hogy a magyar és szlovák szívek között melyik a legrövidebb út, akkor nyilvánvalóan a futball és aki járt már Kassán futballmeccsen az visszaigazolhatja  ennek az állításnak az igazságát”

– mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter erről Kassán beszélt, ahol a főkonzulátus átadása előtt ellátogatott a Kassai Labdarúgó Arénába, ahol találkozott a többségi magyar tulajdonban lévő Kassa (FC Kosice) vezetőségével.

A Niké ligában újonc együttes stadionjában a miniszter hangsúlyozta:

amióta a Kassa FC többségi magyar tulajdonban van, a magyarok megbecsülése tetten érhető a térségben.

A sport, a futball összeköt bennünket, a térség fejlődése megkérdőjelezhetetlen, a miskolci és a kassai agglomeráció csaknem összeér” – jegyezte meg Szijjártó Péter, aki egy 30-as számú kassai mezt kapott ajándékba Dusan Trnkától, a klub elnökétől és Sántha Gergelytől, a felügyelő bizottság elnökétől.

„Többszázas mezgyűjteményem van, a vendéglátók részéről külön figyelmesség, hogy 30-as, hiszen anno, amikor futsalosként játszottam, ezt a számot viseltem a hátamon”

– mondta Szijjártó Péter.

Sántha Gergely, a Felügyelő Bizottság elnöke tudatta: azt a munkát, amit a sportba fektettek, a társadalom egyéb területeire is szeretnék átvinni.

„A sport egy közös nyelv. Úgy gondolom, hogy jó úton járunk, és ezt a sportos összekapcsolódást Miskolc és Kassa között a társadalom egyéb területein, a kultúrában és az oktatásban is ki szeretnénk szélesíteni”

– tette hozzá Sántha Gergely.

A minisztert elkísérte a stadionba Balogh Csaba, pozsonyi nagykövet, és Hetey Ágota, kassai főkonzul.

MTI

Kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook-oldala