Megújult a XIII. kerületi Lehel téri Szent Margit-templom; a kívül-belül felújított épületet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg szentmise keretében vasárnap.

A mise után Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta:

egy olyan világban, amikor Isten nevében gyilkolnak és a teremtett világot romboló ideológiák terjednek, óriási szükség van a tízparancsolat tanítására, amelyet a keresztény egyházak is közvetítenek.

Hozzátette: egy néhány hónapja megjelent felmérés szerint a magyarok 85 százaléka fontosnak tartja saját életében a tízparancsolatot. A kormány ezért is támogatja a keresztény közösségeket templomaik, közösségi tereik felújításában.

Szent Margit-templom

Ünnepi körmenet a kívül-belül felújított XIII. kerületi Lehel téri Szent Margit-templom megújítása és felszentelésének 90. évfordulója alkalmából tartott ünnepi szentmise után 2023. október 15-én.
MTI/Lakatos Péter

Soltész Miklós örömét és háláját fejezte ki, hogy Budapesten, a nemzet fővárosában számos templom, kápolna újult meg az elmúlt időszakban, és kétszer is ellátogatott a városba Ferenc pápa. Ezek – tette hozzá – mind a keresztény közösséget erősítik.

Erdő Péter homíliájában arról beszélt: a templom ősidők óta az Istennel való találkozás helye, a katolikus templomokban pedig Jézus Krisztus, aki a saját testét is templomnak nevezte, különleges módon van jelen. Nemcsak azért, mert jelen van az imádkozó közösségben, ahol ketten-hárman összegyűlnek az ő nevében, hanem „egészen különleges módon itt van az Eucharisztiában” – fogalmazott a bíboros.

„Őt ünnepeljük a szentmisében, ő a táplálékunk, amikor áldozunk. (…) Ő az, aki a templomból kiindulva meg tudja teremteni közöttünk az imádság és a segítő szeretet közösségét és aki rajtunk keresztül is meg akarja menteni a világot a bűntől, a reménytelenségtől, minden gonosz indulattól”

– hangsúlyozta Erdő Péter.

A szentmise végén a hívek körmenetet tartottak a 90 éve felszentelt templom körül.

MTI