Mindig is közületek valónak éreztem magam – mondta Marco Rossi a magyar győzelem utáni sajtótájékoztatón, amelyet vágatlanul mutatunk.

A magyar labdarúgó-válogatott szombat este 2–1-re legyőzte Szerbiát a Puskás Arénában, ezzel pedig megerősítette helyét a G csoport élén a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében és karnyújtásniyra került a biztos kijutástól. A mérkőzés után Marco Rossi szövetségi kapitány tartott sajtótájékoztatót és értékelte a rendkívül fontos győzelmet, válaszolt az újságírók kérdéseire.

A szövetségi kapitány azzal kezdte, még két pont szükséges az Eb-kijutáshoz, így még nem jött el az ünneplés ideje.

„A mi csapatunk szívvel küzd, óriási alázattal, a celebektől kezdve a kevésbé ismert játékosokig mindenki. Azok is, akik a pályán vannak és azok is, akik a kispadon ülnek.”

„A teljes szívünket kitesszük a pályára.”

„Persze a labdarúgásban bármi előfordulhat és olyan is van, amikor megragadjuk a szerencsét. Azt találtam mondani Csányi Sándor elnök úrnak, két évet öregedtem ma, de talán a lelátón is volt hasonlóra példa.”

„Megszenvedtük olyakor az ellenfél fizikai fölényét és a rögzített játékhelyzetekben is erősnek bizonyultak, mi nem is játék minőségében kerekedtünk felül, hanem a szív diadala volt. Olyan srácokat láthattunk ma este, akik ma meghaladták a saját határaikat, fizikailag és technikailag egyaránt, és ezt el kell ismerni.”

Rossit arról is kérdezték, mit szólt hozzá, hogy a szerbek kapitánya, Dragan Sztojkovics már a lefújás előtti másodpercekben gratulált neki a győzelemhez.

„Egyértelmű volt számára, hogy hamarosan felhangzik a hármas sípszó, ő egy nagyon sportszerű ellenfél, elismerte, hogy kiválóan játszottunk. Változatlanul úgy látom, hogy technikailag és taktikailag is Szerbia a csoport legerősebb tagja, de oda vissza sikerült legyőznünk őket, amihez nagy szív és egy kis szerencse kellett.”

„Gyönyörű mérkőzés volt” – tette hozzá.

A sérült Willi Orbán pótlásáról azt mondta, a védelem közepén Lang Ádám hibátlanul teljesített és megdicsérte a háromfős védelembe kezdőként beugró Fiola Attilát és a csereként őt váltó Botka Endrét is.

A mérkőzésen két gólpasszt adó Loic Negóról elárulta, akkor sem akarta elveszíteni, amikor Fehérváron kispadoztatták.

„Van egy olyan hibám, hogy először emberként tekintek a játékosaimra, utána figyelek a szerepére. sosem felhasználok egy játékost, hanem alkalmazom. Negónak biztosan voltak nehéz pillanatai, de gondoljanak bele, mit élt volna át, ha mellőzöm a válogatottnál. A tisztelet mindenkinek kijár, én, mint edző, elsősorban a játékosaim felé kell tiszteletet mutatnom és át kell látnom, milyen helyzeteken mennek át, és nyilvánvalóan elsősorban a válogatott érdekeit tartom szem előtt.”

A végül győzelmet jelentő bombagólt szerző Sallai Rolanddal kapcsolatban kijelentette, nem érti, hogyan nem igazolta le még egy topcsapat, mert ő egy topjátékos.

„Minden tiszteletem a Freiburgé, nem leszólva őket, de Roland játszhatna egy komolyabb klubcsapatban is.

A keddi litvánok elleni keddi selejtezőn az Eb-kijutás is biztossá válhat, de Rossi felhívta a figyelmet, a Bulgáriában elért 2–0-s győzelmük óvatosságra inti őket, ráadásul a hideg időjárással is meg kell birkózni.

„Ha győzünk, akkor lehet, hogy visszanyerem a ma elvesztett két évet”

– jegyezte meg mosolygósan.

Kalmár Zsolt kiállítására azt mondta, hogy elkerülhette volna, jogosan kapta meg a második sárga lapját, és bosszantja, hogy begyűjtötte egy pirosat, így nem számíthat rá Litvániában.

Megkérdezték Rossitól, mennyiben volt más először magyar állampolgárként a válogatott kispadján ülni.

Erre először magyarul felelt: „Igen, megcsináltuk!”

Majd hozzátette, eddig is otthon érezte magát Magyarországon, és eddig is a maximumon pörgött, így ugyanúgy élte meg ezt a meccset is mint a korábbiakat, mert:

„mindig is közületek valónak éreztem magam.”

M4Sport

Kiemelt kép: Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatón a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Telki Edzőközpontjában 2023. október 13-án. Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a nemzeti csapat Szerbiát fogadja a Puskás Arénában október 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd