A felszín alatt az ENSZ és szervezetei hatalmának totális kiterjesztését készíti elő az Agenda 2030.

Az idősebb Bush elnök 1990. szeptember ­11-én (baljós előjelű nap a későbbi, 2001-es események alapján) az amerikai kongresszus előtti beszédében jelentette ki: a hidegháború végeztével létrejön egy új világrend. Jan Tinbergen Nobel-díjas közgazdász pedig három év múlva, 1993. december 24-én ezt írta a De Telegraaf című holland újságban:

 „Nem vagyok próféta, de úgy tekintek az Egyesült Nemzetekre, mint az új világkormányra. Eddig nem mutatott fel erőt, a jövőben azonban ez meg fog változni.”

Tegyük fel tehát a kérdést: mi is az ENSZ, illetve mi akar lenni? És ki határozza ezt meg?

Először: az Egyesült Nemzetek Szervezetének kezdettől fogva erős köze volt a Rockefeller családhoz, amely már nagyon régóta világkormány létrejöttében gondolkodik, ezt többen közülük – például David Rockefeller, aki 101 éves korában halt meg néhány éve – világosan elmondták a nyilvánosság előtt. Utóbbi 1994-ben ezt mondta az ENSZ gazdasági bizottsága előtt:

„A globális átalakulás küszöbén állunk, csak a megfelelő nagy válságra van szükségünk, és a nemzetek elfogadják az új világrendet.”

A Rockefeller Alapítvány nagymértékben befolyásolta a második világháború utáni intézményi újjászerveződést, méghozzá világszinten. A mai napig az egyik legbefolyásosabb globalista társulat, a Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa, CFR, európai leányvállalata a Soros György által 2007-ben alapított Külkapcsolatok Európai Tanácsa, ECFR) jövőről szóló tanulmányait az alapítvány finanszírozta, és ezek a közös törekvések többek között hozzájárultak a Világbank, a NATO és nem utolsósorban az ENSZ létrejöttéhez.

Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár 2012-ben így fogalmazott a Rockefellerek és az ENSZ szoros kapcsolatáról:

„A Rockefeller család […] az évek során óriási támogatást nyújtott a Nemzetek Szövetségének és az Egyesült Nemzetek Szervezetének.”

A Rockefeller dinasztia konkrét segítséget is nyújtott ahhoz, hogy legyen helye az ENSZ épületének: hét hektár földet adományozott az alakuló szervezetnek Manhattanben, 1949. október 24-én le is tették az ENSZ új, New York-i főépületének alapkövét. Azóta is a valahai Rockefeller-földterületen működik az ENSZ központi épülete.

A megszerezhető információk szerint az alapítvány, illetve Rockefellerék kiváló kapcsolatokat ápoltak többek között Kofi Annannal (1997–2006 között volt főtitkár), az említett Ban Ki Munnal (2007–2016), és ugyanez igaz a jelenlegi főtitkárra, a baloldali António Guterresre is (aki korábban a Szocialista Internacionálé elnöke is volt). Guterres 2017 óta főtitkár, s már többször találkozott a Rockefeller család tagjaival is.

Az ENSZ 2015-ben elfogadta az Agenda ­2021-et, amely a világ gondjainak megoldására irányult, majd később megszületett az Agenda 2030, 17 célt megfogalmazva a világ jobbításának szándékával… De hogy visszatérjünk a világkormány vagy nem világkormány kérdésére, ennek eldöntése szempontjából

döntően fontos dátum 2019 júliusa, amikor az ENSZ a Klaus Schwab által vezetett Világgazdasági Fórum (WEF) stratégiai partnerségi megállapodást kötött az Agenda 2030-ig szóló menetrendjéről, a megvalósítás felgyorsítása érdekében.

Jól tudjuk, hogy a WEF vezérkara és tagjai a világkormányzást tűzték ki célul, már régóta ezen ügyködnek, ennek eléréséért különböző, időnként változó taktikákat és stratégiákat vetnek be, amelynek leglátványosabb megnyilvánulása a koronavírus-járvány kirobbanása után szinte azonnal közzétett Great Reset (a Nagy Újrakezdés) koncepció, Klaus Schwab és a ma már brit és nemzetközösségi uralkodó, III. Károly király celebrálásában.

A WEF lényegében véve egy liberális mázzal leöntött neokommunista világtársadalom víziójában gondolkodik, amelyben a nemzetállamok megszűnnek vagy háttérbe szorulnak, és a technokrácia, a gigacégek veszik át igazából a hatalmat az emberek felett,

akik egyfajta „homo globalicusként” (saját fogalmam) fogják élni egyforma, egyhangú, kívülről irányított életüket.

Ez a két szervezet kötött egymással stratégiai partnerségi megállapodást a célok elérésének érdekében. A „partnerség” itt sokatmondó annak eldöntésében, milyen feladatot szán magának az ENSZ a WEF-fel együtt a jövőben.

Az Agenda 2030 többek között magában foglalja az ID2020 programot. Ez nem más, mint egy olyan digitális azonosító rendszer felépítése, amely a világ minden embere számára kötelező lenne, egyfajta digitális identitás kialakítását jelentené. Ez a rendszer túlmutatna az állami adatbázisokon, világméretű személyi azonosítást tenne lehetővé a legkülönfélébb tulajdonságainkat illetően.

Az Agenda 2030 nem titkolja, hogy az egyik legfontosabb cél nem más, mint (egy általuk új fogalommal élve) a köz-magán társulások általános elterjesztése. Ez nem jelent mást, mint a nemzetállamok, a kormányok és a parlamentek eljelentéktelenítését, s azt, hogy a közfeladatok döntő részét a magánvállalatok vennék át az államoktól. Ez lenne a globális piac totális győzelme az állam és a civil társadalom felett. (Jómagam egyébként erről már a 2013-ban megjelent A felülírt demokrácia című könyvemben részletesen írtam.)

A köz-magán társulatok uralma többek között azt jelentené, hogy nem az államoknak, hanem a magáncégeknek, a transznacionális pénzintézeteknek – lásd BlackRock, Vanguard – lenne igazi hatalmuk az ENSZ felett, s így válna az világkormánnyá. 

A vállalatok a nemzetállamok rovására alkotnának mindenkire érvényes szabályokat, és a továbbiakban nem engedelmeskednének az államoknak, túllépnének rajtuk. Mindez pedig az oligarchák befolyásának, hatalmának kiterjesztését jelentené természetesen.

A jövőbeli, globális ID-k, amelyek minden emberre kötelezők lennének, tartalmaznák az egyedek személyi jellemzőit, beoltottságát, vásárlási szokásait, nézeteit, véleményét, társadalmi kapcsolatait stb., vagyis egy központ szinte teljes képet kapna minden egyes emberről. Ez azért lenne életveszélyes, mert ennek alapján

a jövő társadalommérnökei már abból indulhatnának ki, hogy az adatokból ki lehet következtetni könnyedén, mit akar a többség, mi a véleménye bármilyen kérdésben. Ez pedig okot adhat arra az elképesztő következtetésre is, hogy nem kell a továbbiakban demokratikus választásokat tartani. Vagyis nincs szükség a demokráciára.

A WEF a választásokat és a demokrá­ciát már most is akadálynak tartja céljai elérése előtt, hiszen vannak renitens országok – mint például Magyarország –, ahol állan­dóan az Agenda 2030-ban és a Great Resetben rejlő valóságos célokkal szembemenő pártokat és kormányokat választanak meg az emberek. Holott a WEF vezetői már abból indulnak ki, hogy egy végtelenül felelős és filantróp gazdasági és pénzügyi elit megoldja mindenki gondját, baját, igényeit (hiszen mindezeket pontosan ismeri), s az „okosvárosok” (smart cities) kialakításával már igazából tulajdonra sem lesz szükségük az embereknek. Az adatok, információk így „nyugodtan” helyettesíthetik a pénzt, a valutát is, tehát a készpénz is kivezethető a rendszerből.

Persze az ENSZ egy sok hivatalból, kapcsolódó intézményből álló szervezetrendszer, így az a reálisabb megközelítés, hogy többfunkciós módon lépne életbe a világkormányzás. Ez azt jelentené, hogy az egyik vagy a másik területen különféle „szakosított” szervezetek vezetnék a világot. Ezek között elsőként érdemes megemlíteni a WHO-t, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét, amely 1948-ban jött létre, s eredetileg arra volt hivatott, hogy a világ nemzeteit, államait, az ENSZ tagállamait segítse az egészség védelmében, a betegségek, járványok leküzdésében. Tehát eredetileg (talán) még nem az volt a cél, hogy a WHO nemzeteket, államokat irányító, teljhatalmú szervezetté váljon. Ma már azonban láthatóan erről van szó:

a WHO, amelyet egy etióp exkommunista, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz vezet, a jövő évi közgyűlésén el akarja érni, hogy nemzetek, tagállamok feletti szervezetként határozza meg, amikor járvány, pandémia van, s ennek megfelelően mikor mit kell tenni az országokban, s ezeket a döntéseiket az államoknak zokszó nélkül végre kell hajtaniuk.

Hasonló ehhez az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, amely már évek óta jelentésekben riogatja a világ közvéleményét a klímahisztériával, amelyet az ember szén-dioxid-kibocsátása okoz, és punktum. Az erről szóló tudományos vitának számukra lejárt az ideje. Ennek a testületnek a teljhatalma ellen küzd az immár ezerhatszáz tudósból, szakértőből álló nemzetközi Clintel (Klímaintelligencia-)csoport; ez a küzdelem igencsak nehéz, de talán nem reménytelen.

Jelenleg ennyi talán elég arról, hogy mi az ENSZ és mi akar lenni. Azt mondhatom befejezésül: az Agenda 2030 bizonyos értelemben előkészíti az ENSZ és szervezetei hatalmának totális kiterjesztését.

Forrás: Magyar Nemzet

Címlapkép: Antonio Guterres ENSZ főtitkár / Fotó: TASR/AP