A magát Abdesalem Al Guilaninak nevező, 45 éves férfi tizenkét éve tartózkodik Európában.

A tunéziai férfi, aki Brüsszelben agyonlőtt két svéd szurkolót, 2011-ben Lampedusára érkezett illegális migránsként, és 2016-ban az olasz terrorellenes nyomozóigazgatóság radikalizálódott személynek jelölte őt – közölte kedden a római belügyminisztérium.

A magát Abdesalem Al Guilaninak nevező, 45 éves férfi tizenkét éve tartózkodik Európában. Az olasz hatóságok által közölt információk szerint a férfi egy ideig Olaszországban élt, majd Svédországba ment, de ottani tartózkodása közben többször visszatért Olaszországba. Később Belgiumba költözött.

2016-ban a terrorellenes nyomozóigazgatóság Bolognában azonosította őt, és radikális nézetei miatt megfigyelés alá helyezte az olasz titkosszolgálat is, miután a férfi nyilvánosságra hozta, hogy

csatlakozni akar a dzsihádhoz, az iszlamista terrorszervezetek harcához.

Abdesalem Al Guilani a közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy Allahért harcol, és saját magát az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tagjának nevezte. A belga szövetségi ügyészség kedden közölte, hogy a biztonsági erők megölték a 45 éves tunéziai támadót egy kávéházi rajtaütésben.

Újabb iszlamista terrortámadás Brüsszelben, félbeszakadt a belga-svéd EB selejtező

Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter keddi parlamenti beszámolója szerint Lampedusán január 1-je és október 6-a között több mint 94 ezer illegális migráns kötött ki, ami 70 százaléka a tavaly ugyanezen időszakban érkező migránsok számának. A hatezer lakosú Lampedusára június és október között naponta több mint ezerkétszázan érkeztek átlagban, a legtöbben, 6344 ember, szeptember 13-án.

(MTI)

Kiemelt kép: Svéd szurkolók a King Baudouin Stadionban, ahol a félidőben biztonsági okokból félbeszakadt Belgium–Svédország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzés 2023. október 16-án. Brüsszelben a legmagasabb – négyes szintre – emelték a terrorkészültséget azt követően, hogy a város központjában két embert agyonlőttek, egy személyt pedig megsebesítettek a Belgium–Svédország Európa-bajnoki selejtező kezdete előtt. Mindkét áldozat svéd futballmezt viselt. Szemtanúk szerint az elkövető a lövések leadása előtt azt kiállította, hogy Allahu Akbar (Allah a leghatalmasabb). MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert