Az európai baloldal lemondatná az Izrael-párti magyar uniós biztost, amiért bejelentette a Palesztin Hatóságnak szánt uniós pénzek megvonását. Várhelyi Olivér mellett kiállt az Európai Zsidó Szövetség (EJA), amely szerint a Várhelyi ellen felhozott vádak politikai indíttatásúak, és megdöbbentő érzéketlenséget mutatnak az emberéletek szörnyű, barbár elvesztésével szemben.

Az Európai Parlament négy frakciója kezdeményezni fogja az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosának felmentését Ursula von der Leyennél, amennyiben Várhelyi Olivér nem mond le önként tisztségéről – írja a Tett és Védelem Alapítvány.

A Szociáldemokraták, a Zöldek, a liberális Renew Europe és a szélsőbaloldali képviselőcsoport egységesen támogatja azt a tizenkét képviselő által aláírt levelet, amelyet elküldenek az EB elnökének.

Az EP ugyan nem kényszerítheti ki egy biztos lemondását, de fenti a levél jól jelzi, hogy Várhelyi Olivér pozíciója kikezdhetővé vált a Bizottságban.

Az aláírók azért bírálják a biztost, mert felhatalmazás és egyeztetés nélkül jelentette be a múlt héten a Palesztin Hatóságnak szánt uniós források megvonását.

„Várhelyi biztos úrnak nem volt felhatalmazása az egyoldalú döntésre és arra sem, hogy ezt a közösségi oldalain hivatalosan közölje” – olvasható a levélben.

A bővítési biztos lépését több EU-tagállam is bírálta, még az ENSZ főtitkára is megszólalt a kérdésben, hogy tartózkodjon az EU az ilyen döntések meghozatalától.

A levélírók hangsúlyozzák: nem nézik el tovább Várhelyi Olivérnek az uniós intézmények és azok demokratikus működése rovására tett lépéseit, ezért arra kérik a biztost, hogy mondjon le. Ellenkező esetben mentsék fel tisztségéből.

„Várhelyi biztos cselekedetei nemcsak az intézményeinkről alkotott képet ássák alá, hanem az uniós polgárok Bizottságba vetett bizalmát is” – írják.

A levélben megemlítik, hogy Várhelyi Olivér nem először lép ki a sorból és szegül szembe az intézményközi szabályokkal. E helyen arra utalnak, hogy a bővítési biztos korábban „a palesztinokkal kapcsolatos alaptalan állítások miatt” ideiglenesen felfüggesztette a Palesztin Hatóságnak szánt 215 millió dollár értékű támogatást és javasolta, az összeg egy részét csak azt követően folyósítsák, miután módosították a Palesztin Hatóság által kiadott tankönyvek antiszemita tartalmú fejezeteit.

Palesztin tisztségviselők a finanszírozás elérését követően azt nyilatkozták, hogy az EB végül semmilyen feltételt nem szabott, ám erről már nem tesznek említést a levélben. Arról sem, hogy miként rendelkezik a Hamász azokkal a milliárdokkal, amelyeket a világ minden tájáról, így az EU részéről is folyósítanak a palesztinok számára.

Arról is szemérmesen hallgatnak, hogy a palesztin fiatalokat már az óvodás koruktól zsidógyűlöletre indoktrinálják többek között a Várhelyi Olivér által kifogásolt antiszemita tankönyvek révén. A baloldali képviselők elhallgatják, hogy az öngyilkos merényleteket elkövetők családtagjai mártírnyugdíjat kapnak, és a támogatás aránya egyenes arányban nő a zsidó áldozatok számával. A sikeres terrortámadások utáni cukorkaosztásról ugyancsak megfeledkezett aláírók határozottan kiállnak az intézmények demokratikus működése mellett, jóllehet a velejéig korrupt palesztin elit legutóbb 18 éve tartott választást, miközben Izrael a Közel-Kelet egyetlen demokratikus állama.

Egy ilyen verbális és fizikai agresszióval, korrupcióval mélyen átitatott társadalmi légkörben esélye sincs a demokratikus értékek megszilárdulásának, a valós palesztin érdekek képviseletének. Ezekkel a tényekkel valószínűleg a baloldali EP-képviselők is tisztában vannak, akiknek kétszínű, álszent módon a zsidó civilek hidegvérű lemészárlása után is fontosabb a moralitás felkent bajnokaiként tündökölni, mint egy sokrétű problémára valós, életképes megoldásokat keresni.

Az EB elnökének címzett nyílt levélben állt ki Várhelyi Olivér mellett az Európai Zsidó Szövetség (EJA) miután az Európai Parlament négy frakciója bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos felmentését Ursula von der Leyennél, amennyiben ő nem mond le önként tisztségéről.

A biztost azzal vádolják, hogy megsértette az EU intézményeit és azok demokratikus működését, mondván, cselekedetei nemcsak intézményeink megítélését ássák alá, hanem az uniós polgárok Bizottságba vetett bizalmát is.

Miközben valójában az ő intézkedései védik és óvják mind az alapvető értékeinket és erkölcsi iránytűnket, mind pedig az uniós polgárok bizalmát – olvasható a levélben.

Az EJA arra hívja fel az EB elnökének a figyelmét, hogy az antiszemita támadások és a zsidók bántalmazására irányuló felhívások 1200 százalékkal nőttek Európában, ez ellen fel kell lépniük a nemzeti kormányoknak és az uniós intézményeknek.

„Várhelyi Olivér biztos úr bejelentését kifejezetten üdvözölte minden közösségünk. Nagyon helyesen fogalmazott, hogy »nem folytatódhat az eddigi gyakorlat. A terror és a brutalitás mértéke fordulópontot jelent«, és annak is kell lennie” – írták.

Az EJA emlékeztet, hogy a Hamász támadását követően Németország felülvizsgálata a palesztin fejlesztési segélyeket, Ausztria felfüggesztette az általa folyósított fejlesztési támogatást, valamint Dánia és Svédország is úgy döntött, hogy további intézkedésig felfüggesztik a palesztinok számára nyújtott fejlesztési segélyeket.

Leszögezik: Várhelyi Olivér bejegyzése egy valóban példátlan és halálos terrorista mészárlás után készült. Számos ország követte példáját, a világ vezetői határozottan elítélték a terrortámadásokat.

„Mind a nemzeti kormányok, mind az uniós intézmények jogos aggodalmakat osztanak, mivel a Hamász az európai pénzekből fizetett mezőgazdasági és öntözőberendezéseket fegyverré alakította, amelyekkel civileket támad. A lakásépítésre szánt cementet alagutak építésére használta fel terrortevékenységének kiterjesztése érdekében.

Zsidó szervezetekként, amelyek több ezer európai polgárt képviselnek, úgy gondoljuk, hogy a Várhelyi biztos ellen felhozott vádak politikai indíttatásúak, és megdöbbentő érzéketlenséget mutatnak az emberéletek szörnyű, barbár elvesztésével szemben.

Egy ilyen példátlan időben, amikor Európának egységet kell mutatnia a terrorizmus ellen, nem kevésbé szégyenletes, hogy vannak, akik inkább olcsó politikai tőkét próbálnak kovácsolni a halottak sírjaiból és a terroristák fogságban lévő több száz túszból” – hangsúlyozza a dokumentum.

Az EJA szerint ugyanez a fajta terrorizmus csapott le Európa szívére Brüsszelben, ahol két teljesen ártatlan ember életét követelte egy terrortámadás, ami „természetesen” egy tanár brutális meggyilkolását követte a franciaországi Arrasban.

„Várhelyi biztos úr az európai zsidóság teljes és megingathatatlan támogatását élvezi nemes kiállásáért. Egy olyan kiállásért, amelyet sajnos túl kevés politikai vezető képvisel az atrocitásokkal, a barbarizmussal és a szívünknek kedves európai értékek elleni támadással szemben” – írja az EJA.

Neokohn.hu