A magyar a szabadság nyelve – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve Melbourne magyar közössége előtt vasárnap Ausztráliában.

A Magyar Központban rendezett ünnepségen a köztársasági elnök kiemelte: október 23. a diaszpóra legnagyobb ünnepe, ezen a napon van mit éltetni és van mit siratni.

Éltetjük magyarságunkat, a szabadság szeretetét, a magyar nemzet határok feletti, magától értetődő összetartozását. Siratjuk azokat, akik életüket és vérüket adták a szabadságunkért, siratjuk a közénk ékelődött fizikai távolságot, a megharcolt életeket, a családok szétszakítottságát, a kényszerű emigrációt – fogalmazott Novák Katalin.

Október 23-dikában benne vannak az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarok is

– mutatott rá, hozzátéve: ma azt ünnepeljük, ami megkérdőjelezhetetlenül összeköt bennünket, hiszen közös a nyelvünk, a történelmünk és az ünnepeink.

Arra is emlékeztetett, hogy a kivívott szabadságért nap mint nap meg kell küzdeni.

„Nemcsak lehetőségünk, hanem kötelezettségünk is tenni azért, amiért 1956 ősei küzdöttek, egy szabad és erős magyar nemzetért”.

Novák Katalin kiemelte, hogy a világ magyarságával köztársasági elnökként alkotmányos feladata és felelőssége foglalkozni, első útja Ausztráliában a diaszpórában élő magyarokhoz vezetett. Hozzátette, hogy elnöksége öt éve alatt a világ távoli pontjain szétszórt, összes nagyobb magyar közösséget felkeresi majd. Felidézte, hogy Torontóban ugyanúgy templomot és közösségi házat avattak a magyar közösséggel, mint ahogyan néhány nap múlva teszik majd ugyanezt Brisbane-ben.

Novák Katalin elmondta, hogy az ünnepség előtt ellátogatott az Árpád Idősek Otthonába, ahol csak magyarok élnek, akik közül többen felidézték, hogyan élték meg 1956 októberét.

A magyar a szabadság nyelve

– hangsúlyozta Novák Katalin, kiemelve: aki valóban, lényegileg is érti a magyart, az soha nem fog behódolni az elnyomó diktatúráknak. Magyarország soha nem volt diktatúrák bölcsője, az önkényuralmi rendszerek ott soha nem tudtak mély gyökeret ereszteni.

Felidézte az 1956-os melbourne-i nyári játékokat, amely „minden idők legeredményesebb magyar olimpiai szereplése helyett a legdrámaibb lett”. Mint mondta, 1956 olyan erkölcsi alapot ad, amelyre a ma döntéseit is építhetjük.

Novák Katalin Melbourne

Forrás: Novák Katalin Facebook-oldala

Ezért is egyesítettük újra a nemzetet jogi értelemben is, ezért adunk magyar állampolgárságot és választójogot a határainkon kívül élő magyar honfitársaknak – mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: megüzentük a szélrózsa minden irányába, hogy minden magyar egyenlő, éljen bárhol a világon, mert „a magyar az magyar, s pont”.

Mi, magyarok, világnemzet vagyunk – fogalmazott a köztársasági elnök, hozzáfűzve: nem azért váltunk világnemzetté, mert így akartuk, hanem mert a történelem így alakította.

Az Ukrajnában és a Közel-Keleten zajló háborúra utalva elmondta, hogy Magyarország elítéli Oroszország és a Hamász agresszióját, és szeretné elkerülni az eszkalációt. Kiemelte továbbá azt is, hogy „az ártatlan áldozatok és a béke mellett vagyunk, mert békét kíván a magyar nép. Mi, magyarok békét szeretnénk, szeretnénk megőrizni a nehezen megszerzett békés életünket” – hangsúlyozta.
A megemlékezést követően Novák Katalin köztársasági elnök Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adott át Paska Marcella néptáncoktatónak, a Melbourne-i Magyar Televízió elnökének az ausztráliai Victoria államban élő magyar közösségek megmaradásáért és a magyar kultúra ápolásáért végzett munkája elismeréseként.

A rendezvényen beszédet mondott Marót Márta, a Victoriai Magyar Tanács (VMT) elnöke is, valamint koszorút helyeztek el az 1956-os emlékműnél.

Novák Katalin vasárnap délelőtt istentiszteleten vett részt a Magyar Református Templomban, ahol Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét. A püspök a lélek megérkezésének fontosságáról, az együttlét, egymás megértése, az összetartozás jelentőségéről szólt. Beszélt a napi igeolvasás fontosságáról. Emlékeztetett arra is, hogy a reformáció napja alkalmából Brisbane városában magyar református templomot fognak szentelni.

MTI

Kiemelt kép: Novák Katalin Facebook-oldala