Irodalmi sorozatának harmadik darabjaként egy kortárs magyar szerző 1918-ban játszódó, egyházi vonatkozásokkal finoman átszőtt detektívregényét adja közre a Jezsuita Kiadó.

1918. október 29. Ezt a napot Jánosy Ilka élete végéig nem fogja elfelejteni. Aznap szökött el otthonról a nővére, és aznap indult el a nyomozói karrierje. A Monarchia széthullóban, a spanyolnátha kegyetlenül szedi áldozatait, Ilka azonban az idővel versenyt futva, kétségbeesetten próbálja felkutatni Annát. Reménytelennek tűnő vállalkozásában váratlan segítőkre talál egy jóképű rendőrfelügyelő, Eperjessy Ádám és egy titokzatos apáca, Erzsébet nővér személyében.

Lehetséges, hogy Anna szökése kapcsolatban áll egy veszélyes szélhámos terveivel? És ki a felelős a Vígszínház csinos színésznőinek eltűnéséért? Kollarits A. Christie (Kollarits Krisztina) sodró lendületű krimijét olvasva képzeletben bejárjuk a korabeli Budapestet, és különösen is sokat bolyongunk az egykor Kis Vatikánnak is nevezett józsefvárosi Palotanegyedben. S miközben a főszereplők kalandról kalandra csetlenek-botlanak, és közben egy kicsit egymásba is gabalyodnak, olyan valós, korabeli személyekkel kerülnek kapcsolatba, mint Bús Jakab jezsuita tartományfőnök, Schlachta Margit szociális testvér, vagy épp Jászai Mari, a kor csodált színésznője.

„Azt mondják, az író arról írjon, amit ismer. Engem szenvedélyesen érdekel a múlt, nagyszüleink, dédszüleink élete. Különösen sokat foglalkoztam az 1918–1919-es eseményekkel és az 1920-as évek irodalmi életével. Korabeli napilapokat és folyóiratokat böngésztem, régi fotókat  nézegettem, rengeteg tanulmányt és visszaemlékezést olvastam. Amikor a Szent Szív Társaság idős nővérei 1992-ben visszatértek Magyarországra, nagy élvezettel hallgattam elbeszéléseiket a régi szerzetesi életről és a legendás Sophianum gimnáziumról. Kutatásaim eredményeit tanulmányokban és doktori disszertációmban publikáltam, ám egyszer csak megszólalt egy hang bennem. Elég a komolykodásból! Fogj végre hozzá a krimihez!”

– idézi fel Kollarits A. Christie ikertestvére, dr. Kollarits Krisztina irodalomtörténész, hogyan született meg Ilka kisasszony első nyomozásának története.

Az elveszett lány nem pusztán azért kapott helyet a Jezsuita Kiadó 2022 őszén, egy évvel ezelőtt indított, Úton című irodalmi sorozatában, mert a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templom tőszomszédságában játszódik. Mint Horváth Árpád SJ kiadóigazgató a kötet utószavában elmondja:

„Olyan kevésbé ismert, még felfedezésre váró irodalmi alkotásokat tárunk e sorozatban az olvasók elé, amelyek az emberi élet valamilyen nehéz, de felszabadító fordulópontjáról szólnak. Sokszor komoly döntéseket kell hoznunk, hogy merre haladjuk tovább. És van, amikor a legnehezebb amellett dönteni, hogy ne térjünk le a  megkezdett útról, hogy higgyünk az eredetileg kitűzött céljainkban. Kollarits A. Christie első regényének főszereplője, Ilka személyében olyan fiatal lányt ismerhetünk meg, akinek a szíve a sok nehézség ellenére is alapvetően megmarad derűsnek, s aki a csalódások ellenére is kitart céljai mellett.”

A könyvet ITT megrendelheted.

777.blog

Kiemelt kép: Jezsuita Kiadó