A média és a francia politika igencsak visszafogottan reagált a hírre, amely szerint egy dél-franciaországi kistelepülést barbár módon rohant le egy 500 fős, észak-afrikai hátterű férfiakból álló horda, és halomra késelték a fehéreket.

A november 18-i tömeges késelés helyszínére, Crépoliba látogatott hétfőn Olivier Véran francia kormányszóvivő.

„Thomas az újabb áldozata annak a barbarizmusnak, amely eluralkodott Franciaországban”

– mutatott rá a második legnagyobb parlamenti párt, a Nemzeti Tömörülés elnöke, Jordan Bardella, aki Facebook-videóban szólította meg a tömeges, késeléses támadás halálos áldozatának és 17 sebesültjének hozzátartozóit. Közben meglincseltek egy tüntetőt, aki részt vett a crépoli támadás elleni tiltakozáson.

„Fennáll a veszélye, hogy megrendül az egyensúly, hogy szétesik társadalmunk”

– jelentette ki Olivier Véran kormányszóvivő, aki ellátogatott a Lyontól délre fekvő Crépol városába, hogy személyesen fejezze ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.

Nem puszta hír

A média és a francia politikai szféra nagy része is feltűnően visszafogottan, a történtek súlyához mérten szinte alig reagált a 16 éves, Thomas nevű fiú és még egy bálban részt vevő ember minden előzmény nélkül történt megkéselésére az ország déli részén, egy kistelepülésen. November 18-án egy – az esetről készült videófelvételek alapján észak-afrikai hátterű –

fiatal férfiakból álló banda rohanta le az 500 fős Crépol faluházát, ahol a helyiek bált tartottak.

A támadók, akik azt üvöltötték: „Azért jöttünk, hogy leszúrjuk a fehéreket!”, minden ok és előzmény nélkül tömegesen megkéselték a jelenlevőket, 17 helyi lakost súlyosan megsebesítettek, Thomast halálra késelték. A fiú egy közeli településről érkezett a bálba.

Thomas meggyilkolása nem puszta hír egy verekedésről: fennáll társadalmunk szétesésének veszélye – fogalmazott hétfőn a helyszínre látogató Olivier Véran. A kormányszóvivő az egyetlen magasabb rangú hivatalnok, aki az eset óta a helyszínre látogat. Emmanuel Macron köztársasági elnök sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt egy eseményen, ahol polgármesterekkel találkozott, a liberális kormányfő, Élisabeth

Borne pedig visszafogottságra szólított fel, keményen elítélve a Thomas ügyében tartott, a tömeges késelés ellen tiltakozó tüntetés résztvevőit.

Kilenc nap után

Olivier Véran kilenc nappal a 16 éves Drôme-ból származó tinédzser halála után utazott a helyszínre. A kormányszóvivő látogatásának célja az volt, hogy

kifejezze a nemzet támogatását és szolidaritását az áldozatokkal, a helyi lakosokkal és a község választott képviselőivel.

A szóvivő, aki rövid nyilatkozatában újságírók előtt úgy vélte, az ország a szakadék szélére került, azt is kijelentette, hogy bátran ki kell mondani a dolgokat.

Bátran kimondani

„Kilenc, az ügyben előállított gyanúsított elfogása után 48 órával még semmilyen információ sincs a gyanúsítottakról. Államtitok lett a keresztnevük?”

– veti föl a BVoltaire nevű konzervatív lap. Az ügyben ugyanis teljes a hírzárlat: a lap és más orgánumok szerint is

valószínű, hogy a gyanúsítottak keresztnevét (a szokásos, ponttal rövidített vezetéknév mellett) azért nem hozzák nyilvánosságra, mert abból kiderülne észak-afrikai származásuk.

Miközben a francia olvasó neveket akar hallani, az a nyolcvan ember, aki vasárnap összegyűlt a Crépol közelében fekvő Romans-sur-Isère városában, ennél többre vágyott. Ki akarták fejezni tiltakozásukat a történtek miatt.

Meglátogatták az elkövetőket

A sajtóban megjelent rendőri információk szerint ugyanis a késelők erről a településről valók, innen indultak el autóikon, hogy rajtaüssenek a gyanútlan bálozókon.

A demonstráció résztvevőiről az összes francia sajtóorgánum szélsőjobboldali tüntetők csoportjaként írt.

Az LCI francia hírtelevízió felháborodott helyi lakosokat szólaltatott meg, akik elítélték a tüntetőket, mert megzavarják megszokott, csendes vasárnapjukat.

Az LCI említést tesz egy tüntetőről, akit meg nem nevezett elkövetők kiszállítottak kocsijából és bántalmaztak.

Az elkövetők előjöttek

Ennél szókimondóbb az esemény résztvevőit szintén kizárólag szélsőjobboldaliként emlegető Le Parisien. A lap Drôme rendőrprefektusát, Thierry Devimeux-t idézi, aki elmondja: a tüntetés egyik résztvevőjét az esti órákban megtámadták,

erőszakkal kiráncigálták autójából és olyan súlyosan bántalmazták, hogy mentővel kellett kórházba szállítani. A tüntető autóját a támadók felgyújtották.

Ismert: Lyon és a várostól délre fekvő területek már a sűrűn észak-afrikaiak által lakott régiók közé tartoznak.

A bűnük az volt, hogy fiatal franciák voltak Franciaországban

„A dolgos emberekből álló, ötszáz fős községben az ott élők éppen bált tartottak, amikor egy banda rájuk támadt. Azzal a szándékkal érkeztek, hogy öljenek, és ez a 16 éves Thomas életébe került” – foglalta össze a történteket a francia fiatalokat megszólító, a Facebookon közzétett videóüzenetében Jordan Bardella.

„Thomasnak és barátainak az lett a veszte, hogy fiatal franciák voltak Franciaországban. Ez minket elszomorít és fel is ráz” – folytatta. „Minden alkalommal ugyanaz a barbarizmus.

Mindig ugyanazok az arcok, ugyanaz a felháborodás, hiszen ugyanaz a cselekmény ismétlődik meg – és aztán?

Aztán mi történik? Semmi!” – válaszolta meg saját kérdését.

Váltsatok járdát, ruhát

Bardella a fiatal franciákhoz szólt, akik mindannyian elszenvedik országunkban a biztonság hiányát. Szerinte Thomas az újabb áldozata annak a barbarizmusnak, amely eluralkodott Franciaországban.

„Fiatal franciák! Ki ítél el titeket amiatt, hogy egy olyan generáció tagjai vagytok,

akiket meggyilkolnak azért, mert nem adtok valakinek cigarettát,

vagy egy rossz pillantás miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert rossz időben vagytok rossz helyen? Ki ítél el titeket amiatt, hogy meglöktök egy barbárt, aki azért jött, hogy tönkretegye a ti ünnepeteket, hogy odébb rúgja meccslabdátokat a fociban vagy a rögbiben?” (a meggyilkolt 16 éves Thomas a helyi rögbicsapat lelkes játékosa volt – a szerk.) – így fordult a fiatalokhoz.

„Ki ítél el titeket amiatt, hogy be mertek lépni bizonyos utcákba bizonyos órákban? És ki nógat titeket, hogy váltsatok járdát, mert azon az oldalon nem mehettek? Ki írja elő nektek, hogy milyen ruhát viselhettek?” – kérdezte Bardella, aki többek között arra szólította fel a fiatalokat:

„Utasítsátok vissza ezt a mindennapi terrort, amely megfélemlítéssel és erőszakkal korlátozza szabadságotokat!”

A francia politikai életben és tömegtájékoztatásban szigorú karanténba helyezett párt elnöke jelezte: „Igenis lehetséges a bűnözők megbüntetése, a külföldi elkövetők kitoloncolása.”

hirado.hu

Kiemelt kép: MTI/EPA/Yoan Valat