Nyáron úgy tűnt, megússza ügyes-bajos ügyeit az amerikai elnök fia, de úgy tűnik, az adócsalás számonkérése elől ő sem menekülhet.

Továbbra sem oszlottak fel a viharfelhők Joe Biden amerikai elnök fia Hunter feje felől, és úgy tűnik egy ideig még nem is fognak. Júliusban úgy tűnt, hogy az 53 éves Hunter Bidennek az ügyészekkel kötött vádalku keretében sikerül elkerülni a börtönbüntetést. Az alku azonban a bíróság végül nem hagyta jóvá, és később vádat emeltek Hunter ellen a fegyvertartás szabályainak megszegése miatt.

Ráadásul a napokban adócsalás miatt is eljárás indult vele szemben. Emellett a republikánusok  sem tétlenkedtek idén, a kongresszusban impeachment eljárást kezdeményeztek Joe Biden ellen, mivel a gyanú szerint visszaélt hatalmával, amikor egyengette fia karrierjét.

De hogyan jutott ide az amerikai elnök fia? A következőkben áttekintjük Hunter Biden viharos ügyeit.

Családi tragédiák

Magánéleti problémái már régóta kísértik Hunter Bident. Mindössze kétéves volt 1972 decemberében, amikor – kevesebb mint hat héttel azután, hogy apját megválasztották az amerikai szenátusba – egy teherautó belerohant a családi autóba. A balesetben édesanyja és kishúga, Naomi életét vesztette, míg ő koponyatörést szenvedett, idősebb testvére, Beau-nek pedig a lába tört el.

Apja absztinens, de Hunter Biden tinédzserként inni kezdett, és elismerte, hogy főiskolásként a kokainra is rászokott. Többször járt elvonón. A New Yorker szerint idősebb testvére, Beau 2015-ben bekövetkezett halála után mértéktelenül ivott, néha csak azért hagyta el a házat, hogy vodkát vegyen.

És bár magánéleti problémái nem tartoznának a nyilvánosságra, azonban 2018-ban két hónappal azután, hogy befejezte az elvonót, Hunter vásárolt egy pisztolyt.

Azt hazudta a lőfegyverhasználati űrlapon, hogy akkoriban nem használt kábítószert.

Biden októberben ártatlannak vallotta magát a vádakban, amelyekért akár 10 éves börtönbüntetés járhat.

Jókor, jó helyen 

A Yale elvégzése után Hunter a később a Bank of America által felvásárolt MBNA America bankholding vállalatnál dolgozott. Joe Biden szoros kapcsolatai a bankkal – amely Delaware egyik legnagyobb munkaadója és politikai kampányainak egyik fő támogatója – miatt kapta a „MBNA szenátora” elnevezést. „Különös” egybeesés, hogy amikor Hunter Bident ügyvezető alelnökké léptették elő,

apja éppen az MBNA számára kedvező csődreform-törvényt vitte keresztül a szenátuson.

A 2000-es évek elején, miközben még mindig tanácsadóként dolgozott a banknál, Hunter Biden washingtoni lobbizási irodát nyitott.

A BBC szerint ekkor „olyan ügyfeleket szerzett, akiknek érdekei átfedésben voltak apja bizottsági megbízatásaival és jogalkotási prioritásaival”. Mindezt annak ellenére, hogy az apa-fiú páros bevallása szerint egyikük sem beszélt a másikkal lobbizásról.

Az elmúlt években sok szó esett Hunter külföldi üzleti érdekeltségeiről, amíg apja alelnök volt. 2013-ban alapító igazgatósági tag lett a BHR kínai magántőke-befektetési társaságban, 10 százalékos részesedéssel az alapban. A céget kevesebb, mint két héttel azután jegyezték be Sanghajban, hogy Hunter Biden az apjával együtt elrepült egy hivatalos alelnöki útra Kínába, és

találkozott a BHR vezérigazgatójával, de csak egy „csésze kávéra”

– legalábbis Hunter ezt állította később. Miután apja 2017-ben távozott hivatalából, Hunter Ye Jianming kínai olajmágnással társult egy louisianai földgázprojektben. Az üzlet azután hiúsult meg, hogy Ye-t a kínai hatóságok korrupciós vádakkal őrizetbe vették, majd eltűnt.

Hunter Biden ukrajnai ügyletei még nagyobb vitákat váltottak ki, mivel apja az Obama-kormányzat amerikai-ukrán kapcsolatokért felelt. 2014-ben csatlakozott Hunter a legnagyobb ukrán energetikai vállalat, a Buriszma Holdings igazgatótanácsához, ahol évi 1,2 millió dollárt (425 millió forint) kapott.

Viktor Sokin, Ukrajna főügyésze 2016-ban indított korrupció-ellenes vizsgálatot a Buriszma ellen, ekkor

Joe Biden amerikai alelnökként az ukrán ügyész leváltása mellett foglalt állást.

Sokint végül le is váltotta parlament – Biden kritikusai szerint amiatt menesztették, mert a Buriszma után nyomozott. A republikánusok azt állítják, hogy mind Joe, mind Hunter Biden 5 millió dollárt (1,7 milliárd forint) kapott a Buriszma vezetőitől Shokin kirúgatásáért cserébe.

Két dolog biztos, a halál és az adó

Idén december 7-én a szövetségi ügyészek kilenc új vádat emeltek Hunter Biden ellen.

A vádirat szerint 2016- és 2019 között legalább 1,4 millió dollárnyi adót nem fizetett be.

A három bűncselekmény és hat vétség között szerepel az adóbevallás és az adófizetés elmulasztása, a hamis adóbevallás és az adómegállapítás elkerülése. Ha elítélik az elnök fiát, akár 17 év börtönbüntetésre is számíthat.

A Kaliforniában benyújtott 56 oldalas vádiratban az ügyészek azt állítják, hogy a pénzt drogokra, callgirlökre, a barátnőire, luxusingatlanokra, egzotikus autókra, ruhákra és egyéb „személyes jellegű” kiadásokra költötte, egyszóval mindenre, kivéve az adóját. A vád szerint továbbá gyakran írta le személyes kiadásait üzleti költségként. Az adócsalási vádakkal kapcsolatban újra középpontba kerültek a már említett üzleti ügyei is.

Hunter Biden ügyvédje, Abbe Lowell az új vádakra reagálva azt mondta, hogy

ha Hunter vezetékneve más lenne, mint Biden, akkor nem emeltek volna vádat ellene”.

Mandiner

Kiemelt kép: Hunter Biden, az amerikai elnök fia (j2) ügyvédje, Abbe Lowell (j) társaságában a Delaware állambeli Wilmington szövetségi bíróságára érkezik meghallgatásra 2023. október 3-án. Hunter Bident tiltott fegyverbirtoklás bűncselekményével vádolják. MTI/EPA/Michael Reynolds