A holland házaspár most egy Ruzsa melletti tanyán él.
Samantha Wulfsen holland tetoválóművész és férje egy Magyarországról szóló tévéműsor és a holland mindennapok túlszabályozottsága miatt döntött úgy 2020-ban, a koronavírus-járvány közepén, hogy a békés kisvárost, Zutphent egy még békésebb tanyára cserélik Ruzsához közel, írja a Délmagyar.
A nő a lap megkeresésére arról beszélt, amikor a házukat építették Hollandiában, nem voltak elégedettek, mert nagyon sok a szabályozás. Így amikor befejezték a projektet, úgy érezték, ez nem az ő otthonuk.
Ez 2017-ben történt. Előtte láttunk a holland tévében egy műsort Magyarországról. Elkezdtünk ingatlant keresni és beleszerettünk ebbe a tanyába. 2020 őszén költöztünk Magyarországra a férjemmel, a kutyáinkkal a koronavírus-járvány közepén
– idézte fel a kezdeteket Samantha Wulfsen.
A Ruzsától néhány kilométerre az erdő szélén álló tanya udvarába egy jurtát építettek, ez a vendégszoba és Samantha műhelye. Magyarul nem sokat beszélnek, de a helyiekről csak jót tudnak mondani, a magyar konyháról szintúgy.
Samantháék egy olyan helyet kerestek, ahol csendben, egyszerűbben és fenntartható módon tudnak élni a természethez közel. Lelkesek voltak és naivak, szerették volna megtermelni amit megesznek, de a haszonnövényeket végül a rovarok ették meg. A tanyasi élet egyéb kihívásairól szólva kiderült, hogy se áram, se víz nincs a tanyán. Napelem két éve van, azóta egy kicsit könnyebb, de a zuhanyzó még mindig az udvaron van, amihez a gázon melegítik a vizet.
A kérdésre, hogy ez nem visszalépés-e egy kényelmes holland élethez képest, azt válaszolták, hogy számukra ez inkább egy mentális előrelépés.
Kiemelt kép: 2023.12.11. Ruzsára költözött a holland Samantha Wulfsen, tetoválóművész / Fotó: Török János TJ DM Délmagyar